ópiátválság

2017.12.21. 22:13

Túladagolják a fájdalomcsillapítót, rövidebb ideig élnek az amerikaiak

A jelenség ráadásul nem új keletű: már több éve tart.

Második egymás utáni évben csökkent az amerikaiak átlagéletkora, mivel az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók túladagolása növelte az elhalálozási arányt az Egyesült Államokban – közölte csütörtökön az amerikai járványkezelési és megelőzési központ (CDC).

2016-ban 63 ezer ember vesztette életét gyógyszer-túladagolás miatt, 21 százalékkal több mint előző évben. Az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók túladagolása miatt az elhalálozás 28 százalékkal nőtt, megölve 42 249 embert főként a 25-54 év közötti korosztályban – olvasható a jelentésben.

Az elhalálozás növekedését leginkább a fentanyl és más szintetikus opiátok túladagolása okozta: 2016-ban 19 140-an vesztették életüket emiatt, míg előző évben 9580-an, 2014-ban 5540-en.

Az illegális opiát, a heroin túladagolása 15 500 ember halálához vezetett, a vényköteles fájdalomcsillapítók túladagolása 14 500 ember halálához.

A túladagolásból eredő elhalálozás miatt 2016-ban az amerikaiak átlagéletkora 78,6 évre csökkent a 2015. évi 78,7-ről. 1962-63 óta először fordult elő, hogy két egymást követő évben csökkenjen az amerikaiak átlagéletkora – hívták fel a figyelmet a szakemberek.

Donald Trump amerikai elnök „közegészségügyi szükségállapotot” hirdetett októberben az opiátválság miatt, és egy sor intézkedést jelentett be a kábítószer-, és gyógyszerfüggés visszaszorítására.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!