gyerekjáték

2018.08.14. 12:38

Egy hatéves is feltörte a floridai választási rendszer másolatát

Összesen harmincöt, 6 és 17 év közötti gyerek törte fel a floridai választási eredményeket közlő honlap másolatát egy hackerversenyen az Egyesült Államokban.

Egy 11 éves fiú, az austini Emmett Brewer volt a leggyorsabb; mindössze 10 percre volt szüksége, hogy bejusson a rendszerbe, ahol aztán neveket és választási eredményeket is meg tudott változtatni. A tájékoztatás szerint induló jelöltek nevét is átírták, például Bob Mesterre és Richard Nixon fejére. Emellett összesen 12 milliárd szavazatot írtak hozzá a különféle jelöltek eredményéhez – számolt be róla az MTI.

A gyerekek nem csak Florida, hanem öt másik, úgynevezett ingadozó állam választási rendszerének másolatába is bejutottak a háromnapos Def Con biztonsági konferencián. A verseny célja az volt, hogy próbára tegye a választási infrastruktúra ellenállóképességét, a sebezhetőségek részleteit pedig továbbítják az államoknak.

A szavazatok egyesítéséért felelős hivatal üdvözölte a konferencia résztvevőinek erőfeszítéseit, de felhívta a figyelmet, hogy a valóságos választási rendszerek a másolatoknál nagyobb védelmet élveznek.

„Borzasztó nehéz lenne ezekről másolatot készíteni, mert sok állam egyedi hálózatokat alkalmaz személyre szabott adatbázisokkal, valamint új és naprakész biztonsági intézkedésekkel” – fogalmazott a hivatal.

Az Egyesült Államokban novemberben úgynevezett félidős választásokat tartanak, melyeken a szövetségi képviselőház egészét és a szenátus egyharmadát megújítják, és kormányzóválasztások is lesznek. A Fehér Ház nemzetbiztonsági csapata két héttel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy Oroszország erőteljes erőfeszítéseket tesz, hogy befolyásolni tudja a voksolás kimenetelét.

Borítókép: Illusztráció

andras_csontos / Shutterstock.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában