sikertörténet?

2019.02.06. 16:17

Néhány éven belül eltűnhet a zikavírus

Ausztrál tudósoknak ugyanis sikerült előállítani egy olyan mesterséges gént, amely hatására nem lesznek vírushordozók a szúnyogok.

Forrás: AFP

Fotó: Science Photo Library

A nappal aktív egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) nőstényeinek csípésével, valamint nemi úton is terjedő zikavírus 2015-ben került be a köztudatba, és azóta több mint 70 országban regisztráltak megbetegedéseket. A magzati korban kisfejűséget (mikrokefáliát) okozó vírus főként Latin-Amerikában, azon belül is Brazíliában fertőzött meg sokakat.

A zikaláz miatt több mint 4000 gyermek született rendellenességgel világszerte 2015-ben és a vírus azóta is emberek millióira jelent fenyegetést.

A CSIRO és a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói most egy szintetikus, zikavírus elleni gént fecskendeztek be szúnyoglárvákba, aminek hatására a felnőtt rovarok nem váltak vírushordozókká.

A tanulmány társszerzője, a CSIRO kutatójaként dolgozó Prasad Paradkar szerint eredményeik azt mutatják, hogy a zikavírus elleni génnel „beoltott” szúnyogok nem válnak betegségterjesztőkké a fertőzött vér szívásával.

„A további vizsgálatokat követően ezek a szúnyogok egy nap felválthatják az egyiptomi csípőszúnyogok populációit, tovább gyarapítva azoknak a stratégiáknak a tárházát, amelyek a szúnyogfaj megfékezését szolgálják a vírus terjedésének megakadályozása érdekében”

- húzta alá a szakember.

A zikaláz még nem terjedt át Ausztráliára, ám az invazív Aedes aegypti már megvetette a lábát az ország trópusi északi területein.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!