ritka lelet

2019.06.17. 18:46

Hadvezér lábnyomainak hitték egy dinoszaurusz lábnyomait

Csaknem 100 millió éves, megkövesedett dinoszaurusz lábnyomokra bukkantak kínai és amerikai kutatók a kelet-kínai Csiangszu tartományban.

Fotós: Imaginechina

A szakemberek szerint a Maling-hegység területén feltárt négy lábnyom segítheti az alsó kréta korban élt dinoszaurusz csoportok eloszlásának és evolúciójának tanulmányozását.

Az egyik kutató, Hszing Lita elmondta, hogy két sauropoda lábnyom az évek során részlegesen megrongálódott – három lábujj eltűnt -, amelynek eredményeként

a nyomok emberi lábnyomnak tűntek, és ezért sokáig a késő Tang-dinasztia (618-907) egyik híres tábornokának, Li Cunhsziaónak (858-894) tulajdonították őket.

A pekingi Kínai Földtudományi Egyetem, a Coloradói Egyetem és egy Kuangtung tartománybeli paleontológiai intézet munkatársai jelenleg Csiangszu tartomány illetékeseivel együttműködve dolgoznak a ritka leletek megóvásán.

Az eredményeket a Geological Bulletin of China című tudományos folyóiratban közölték.

Borítókép: turista mutat egy megkövesedett dinoszaurusz-lábnyomra Kínában

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában