meglepetés

2020.04.11. 07:09

Egyedül utazott egy nő az egész repülőn (videó)

A koronavírus-járvány alaposan visszavetette a légitársaságok forgalmát: sok járatot törölni kellett, és a megmaradtak sincsenek kihasználva. Az American Airlines egyik járatán például csak egy utas utazott.

Sheryl Pardo is tartott a repüléstől a járvány közepette, de haldokló édesanyját akarta meglátogatni, így jegyet váltott az American Airlines Washington DC-ből Bostonba tartó járatára − írja az Origo.

Már a repülőtéren meglepődött, ahol alig várakozott valaki rajta kívül, hogy elutazzon, ám

az igazi meglepetés akkor érte, mikor, kiderült, hogy egyedül utazik majd az egész gépen.

A személyzet rögtön az első osztályra ültette le, és név szerint köszöntötték őt a felszálláskor, sőt még a kapitány is személyesen tájékoztatta a repülésről.

Út közben a személyzetnek az édesanyjáról mesélt, majd egy szelfit készített velük, betartva persze velük a járvány miatt előírt távolságot. Azt mondta,

a kedvességük enyhítette a fájdalmat, amit anyja miatt érzett.

A nő végül egy napot tölthetett demenciában szenvedő édesanyja mellett, aki másnap reggel, 83 éves korában meghalt – írja a portál sajtóértesülésekre hivatkozva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!