2020.04.19. 13:09
Hóágyút is bevetnek a járvány ellen Ausztriában
Így segítenek a közterek és az üzlethelyiségek fertőtlenítésében.

Forrás: Shutterstock
Hóágyút is bevetnek a járvány ellen Ausztriában. A DAKA hulladékkezelő társaság kezdte el használni Tirol régióban a módosított hóágyút, hogy így segítsen a közterek és üzlethelyiségek fertőtlenítésében – írja a MedicalXpress.com.
Bár a hóágyút általában a síparadicsomokban alkalmazzák, új feladatkörében először egy fafeldolgozó üzem raktárában vetették be Schwaz városban
- mondta el Matthias Zitterbart, a DAKA projektmenedzsere.
A DAKA reményei szerint
a hóágyú és öt kisebb gép hatékonyan tudja szétoszlatni a fertőtlenítőszert olyan helyszíneken, ahol fennáll a koronavírus-fertőzés veszélye, például idősotthonokban, vasútállomásokon vagy gyógyszertárakban.
Zitterbart elmondta, rengeteg felkérést kaptak különböző üzletektől.
Az osztrák kormánynak a járvány leküzdése érdekében hozott rendelete szerint minden üzlethelyiséget, mely vevőket, ügyfeleket fogad, rendszeresen fertőtleníteni kell.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
