súlyosan veszélyeztetett

2020.07.07. 11:30

Az anyaságra tanítják a New Orleans-i állatkert gorilláját

Egy babán gyakorolja, hogyan kell tartania jövőbeli újszülöttjét.

A tizenhárom éves Tumani „tesztbábuja” egyáltalán nem hasonlít bébigorillára, mivel egy kitömött játékot könnyen széttéphetne az állat – mondta Robert McLean, az Audubon Zoo vezető állatorvosa. Ezért

tűzoltótömlőkből készítettek olyan formájú és súlyú bábut, mely hasonlíthat egy mintegy 1,8 kilogrammos újszülött gorillára.

A New Orleans-i állatkertben Tumani az Okpara nevű hímmel és két nősténnyel, Alafival és Praline-nal él együtt. Az intézményben legutóbb 24 éve született gorilla, a Praline nevet kapta.

Ezért Tumani várandóssága „nagy siker”, McLean szerint minden rendben halad.

A születés július közepe és augusztus 20. között várható. A kölyök apja Okpara, a 26 éves ezüsthátú gorilla, mely 2017-ben érkezett New Orleansba a bostoni állatkertből.

Tumanit havonta kétszer vizsgálják meg ultrahanggal és tanítják arra, hogyan vegye fel majd kölykét és hogyan tartsa mellkasához, hogy meg tudja szoptatni.

„Nem akarjuk, hogy a baba egyedül legyen. Azt akarjuk, hogy az anyjával legyen állandóan. Azt szeretnénk elérni, hogy ha lent van a földön, szólhassunk: hé, vedd fel!” – mondta McLean.

Megtanították arra is, hogy ne játsszon a cumisüveggel és tudja használni, ha problémák adódnak a szoptatással.

Alafiát, aki sikeresen felnevelt már egy kölyköt, szintén megtanították ezekre a dolgokra, hogy szükség esetén átvegye Tumani szerepét.

McLean kiemelte, hogy bár Tumani láthatta, hogy nevelik fel kisebb testvéreit korábbi otthonában, a coloradói Cheyenne Mountain Zoo-ban, nem lehet biztosan tudni, hogyan fog reagálni az anyaságra.

Az Audubon Zoo gorillái a nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla) fajába tartoznak, melynek csupán mintegy 362 ezer példánya élt vadon 2016-ban. Ez a szám évente mintegy 2,7 százalékkal csökken, ezért a faj a súlyosan veszélyeztetett kategóriába tartozik a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) besorolása szerint.

Ha ez így folytatódik, számuk 2082-re több mint 80 százalékkal csökkenhet. Legnagyobb veszélyforrást számukra az élőhelyeik elvesztése, a betegségek, például az ebola, és a húsuk miatti illegális vadászat jelenti. Amerikai állatkertekben mintegy 350 gorilla él.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!