szamurájdarázs

2020.08.31. 13:40

Tévhit, hogy megjelent hazánkban a márványpoloska természetes ellensége

Hiába szenvedünk a mindenhol megjelenő, szívós márványpoloskák inváziójától, a szakértő szerint nem igaz az az interneten terjedő információ, hogy a poloska után természetes ellensége, a szamurájdarázs is megjelent volna Magyarországon.

Forrás: Shutterstock

Amíg a rovarok hazai jelenlétével kapcsolatban szakmailag hiteles megerősítés nem történik –tudományos publikáció vagy begyűjtött példány formájában –, addig üdvös lenne megakadályozni az „áljóhír” további terjedését – jelentette ki a ridikül.hu-nak nyilatkozva Dr. Vétek Gábor, a Szent István Egyetem (SZIE) Rovartani Tanszékének egyetemi docense.

A szakember határozottan cáfolta, hogy idén megjelent volna a szamurájdarázs, a márványpoloska természetes ellensége Magyarországon. Hozzátette:

valóban megfigyelhető azonban olyan jelenség a rovarvilágban, hogy egy új kártevő – például a márványpoloska – megjelenését követően annak természetes ellenségei – például a szamurájdarazsak – is „megérkeznek”, és visszavetik kisebb vagy nagyobb mértékben a kártevők példányszámát.

Erre tud „rásegíteni” a tudomány – magyarázta Vétek Gábor: a kutatók célzottan keresik, szigorú feltételek mellett tanulmányozzák, és kellően megalapozott elővizsgálatok alapján (amennyiben az indokolt, lehetséges, észszerű és ökológiai értelemben is biztonságos) célzottan felhasználják/kijuttatják a hasznos szervezetet a kártevő ellen. Ezt biológiai védekezésnek nevezik. A fent elsorolt folyamat azonban meglehetősen összetett és hosszadalmas – hívta fel a figyelmet a SZIE docense.

Egy kifejlett szamurájdarázs a márványpoloska petéin
Fotó: Wikimedia/Oregon Egyetem

„Számos példát – és sajnos ellenpéldát is – ismerünk a hasznos szervezetek betelepítésének eredményességére és következményeire vonatkozóan” – hangsúlyozta. Megerősítette: mivel valóban ismert a rovar európai előfordulása, valóban van rá esély, hogy a mára Európa-szerte megtelepedett ázsiai márványospoloskának többfelé is a „nyomába eredjen”, és esetleg a jövőben fokozottabb szerepet is kapjon e kártevő „népességszabályozásában” – egyszer talán Magyarországon is.

A szamurájdarázs emberre teljesen ártalmatlan

– jegyezte meg a szakember.

Ez a faj egy úgynevezett tojásparazitoid, amely a gazdaszervezeti (esetünkben ilyen az ázsiai márványospoloska is) tojásaiba rakja a sajátjait, és az apró, milliméteres darázs – poloskatojásban kikelő – lárvája még azelőtt elpusztítja a poloskát, hogy az kikelne.

Egyéb okok mellett ezért is tekintenek rá ígéretes természetes ellenségként – szögezte le dr. Vétek Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!