Járvány

2020.09.21. 21:06

A holland miniszterelnök csendre kötelezné a futballszurkolókat

Szerinte nem segíti a járvány elleni védekezést, hogy a drukkerek énekelnek és szurkolnak.

Forrás: Shutterstock

Mark Rutte holland miniszterelnök szerint nem segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést az, hogy a drukkerek a labdarúgó-bajnokság mérkőzésein énekelnek és szurkolnak.

Az Eredivisie összecsapásait korlátozott számban ugyan, de a szezonkezdet óta ismét látogathatják a nézők abban az esetben, ha betartják a járványügyi előírásokat, így a többi között tartózkodnak az énekléstől és a kiabálástól.

„Maradjanak csendben, amikor ott ülnek. Nézzék a mérkőzést, ne kiabáljanak. Szerintem megoldható” – üzente a szurkolóknak Rutte, amikor arról kérdezték, mi a véleménye a drukkerek viselkedéséről.

A bajnokikon a fanatikusok közül többen is elhagyták a nekik kijelölt székeket, közösen énekeltek, így buzdítva kedvenceiket.

„Nagy butaság, így nem fogjuk tudni kordában tartani a vírust” – tette hozzá a miniszterelnök az interjúban.

Hollandiában hétfőn először lépte át az új fertőzöttek száma a napi kétezret, ezzel egy hét alatt már ötödször dőlt meg a csúcs.

Rutte három nappal korábban regionális korlátozó intézkedéseket jelentett be, így a többi között a bároknak és éttermeknek korán be kell zárniuk, és egy bizonyos létszámnál nem fogadhatnak több vendéget.

A miniszterelnök a hírek szerint azt is kilátásba helyezte, hogy ismét zárt kapusak lesznek a labdarúgó-bajnokság mérkőzései, amennyiben a szurkolók képtelenek megfelelően viselkedni.

Jelenleg a stadionokba a maximális nézőszám mintegy negyedének megfelelő szurkolót engednek be, oda csak meghatározott időben mehetnek be, illetve ugyanígy hagyhatják csak el azt, elkerülve a nagyobb tömörülést.

Mindez azt jelenti, hogy egyeseknek több mint egy órával a kezdő sípszó előtt el kell foglalniuk a helyeiket, míg mások egy órával a lefújás után hagyhatják csak el a létesítményt.

Az Eredivisie-ből eddig két fordulót játszottak le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!