2020.12.09. 23:12
A Kanári-szigetekre negatív antigénteszttel is lehet utazni
Spanyolországban a Kanári-szigeteken a legkedvezőbb a járványhelyzet.
A Kanári-szigetek autonóm kormánya engedélyezte szerdán, hogy az eddig kért PCR-eredmény helyett egy negatív koronavírus-antigénteszttel is beutazhassanak területére a turisták.
Spanyolországban a Kanári-szigeteken a legkedvezőbb a járványhelyzet, az egészségügyi minisztérium szerdai jelentése szerint százezer emberből pusztán 93-an fertőzöttek a tartományban, míg az országos átlag 193.
A csütörtöktől hatályos rendelkezés a regionális kormány szigorító intézkedéseit egészíti ki: egy hónapra korlátozzák a be- és kilépést a tartomány területéről, amely alól csak jogszabályban rögzített indok, például munkavégzés, egészségügyi ellátás adhat mentességet, illetve a negatív teszteredmény.
Emellett december 23-ától január 10-éig hajnali egy és reggel hat óra között éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be, utolsóként a spanyol tartományok közül.
Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: csütörtökön bővíteni fogják az országba való belépéshez jóváhagyott Covid-tesztek körét, az eddigi spanyol és angol mellett francia és német nyelven is elfogadják majd a leleteket, a hat év alatti gyerekeket pedig mentesítik a tesztkötelezettség alól.
A szaktárca napi jelentése szerint továbbra is lassul a járvány terjedése Spanyolországban, az elmúlt 24 órában 2305 új esetet diagnosztizáltak, míg a regisztrált fertőzöttek száma 9773-mal nőtt. Egy hét alatt 700 ember hunyt el a fertőzés következtében.
A járvány kezdete óta több mint 1,7 millióan kapták el bizonyítottan a fertőzést, a halálos áldozatok száma 47 019.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg