2020.12.21. 16:51
Karácsonyi karantént vezettek be Angliában a mutáns vírus miatt
Új nevet kapott a koronavírus mutálódott variánsa, ami lényegesen fertőzőbb elődjénél. A fejlemény nyomán drasztikusan változnak a karácsonyi tervek az Egyesült Királyságban, miután Boris Johnson kormányfő bejelentette, hogy visszavezetik a szigorú intézkedéseket.
Forrás: Shutterstock
VUI2020/12/01 néven terjed az Egyesült Királyságban a Covid-19 új, mutálódott változata, amely előzetes felmérések szerint 70 százalékkal fertőzőbb, mint elődje, azonban eddig nem tártak fel olyan összefüggést, mely arra is utalna, hogy az új vírus halálosabb is lenne, vagy ellenállóbb a vakcinával szemben – számol be a V4NA.
Boris Johnson miniszterelnök elmondta, megérti, hogy a karácsony milyen fontos az emberek számára, de rámutatott, hogy azonnali intézkedések hiányában a kórházak teljesen megtelnének és több ezer ember veszítheti el életét.
„Amikor a vírus megváltoztatja a támadási módszerét, nekünk is változtatnunk kell a védelmünkön” jelentette ki a kormányfő. Mivel a fertőzésszámok elsősorban Londonban és az Egyesült Királyság dél-keleti részein indultak meredek emelkedésnek, ezért többen fontolgatni kezdték, hogy elhagyják a térséget.
Amikor arról kérdezték, hogy mit üzen azon honfitársainak, akik már csomagolni kezdtek, a miniszterelnök annyit mondott: „Kérem csomagoljanak ki”.
A visszavezetett korlátozások következtében az is egyértelművé vált, hogy a karácsonyra tervezett enyhítésekre nem kerülhet sor, mivel az ünnepi készülődés összefüggésbe hozható az emelkedő fertőzési rátával. A brit kórházakban mára felfüggesztettek minden nem létszükségletű betegellátást.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg