tudománytörténet

2021.05.26. 07:45

Kisfiú kapta a világ első védőoltását

Kétszázhuszonöt éve, 1796. május 14-én immunizált először Edward Jenner angol orvos a fekete himlő ellen egy nyolcéves kisfiút, megteremtve ezzel a fertőző betegségek elleni küzdelemben új utakat nyitó védőoltás módszerét.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A fekete himlő hosszú ideig szó szerint megtizedelte az emberiséget, Nyugat-Európából első hiteles leírása a 6. századból származik. Jenner korában a legrettegettebb járvány volt, évente több százezer áldozatot követelt. A himlőt élete során szinte mindenki elkapta, a súlyosabb változattal megfertőzöttek fele meghalt, a túlélők nagy része pedig örökre elcsúfult, viszont ők egy életre védettséget szereztek – írja legutóbbi számában a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin.

Védekezés szinte nem volt a betegség ellen, de Ázsiában és Kínában kísérleteztek azzal, hogy az enyhe változatot elkapó betegek hólyagját nyílt sebekbe dörzsöljék vagy a vart porrá törve felszívják. Ez azonban szerencsejátéknak számított, mert a betegség időnként súlyos változatában tört ki.

Az 1749-ben született Jennert, aki elismert orvosként praktizált vidéken, fiatal korától izgatta a himlő. Gondolatait egy népi babona indította el, amely szerint aki megkapta a tehénhimlőt, azt már nem fenyegette a fekete himlő, és azt is megfigyelte, hogy a lovak hasonló betegségével megfertőzött emberek között is ritka a himlő.

Elhatározta, hogy a tehénhimlő váladékát fogja felhasználni emberek immunizálására, és nekilátott, hogy kidolgozza módszerét.

1796 tavaszán egy Sarah Nelmes nevű tehenészlány jelentkezett nála kiütésekkel, ő pedig tehénhimlőt diagnosztizált. Megerősítette a kórképet, hogy a lány által gondozott tehenek egyike éppen akkor volt himlős. Jenner úgy érezte, eljött az idő a gyakorlati próbára. 1796. május 14-én óvatosan megvágta egy James Phipps nevű nyolcéves kisfiú karját, és beledörzsölte a tehenészlány kezén lévő himlőhólyag nedvét. A fiú egy hét múlva levertségről, étvágytalanságról, fejfájásról kezdett panaszkodni, de a tünetek gyorsan elmúltak. Jenner hat hét múlva fekete himlővel oltotta be a gyereket, és nagy megkönnyebbülésére a kis James sem ekkor, sem a még tucatnyi alkalommal megismételt oltás után sem lett beteg, tehát a védettsége teljes volt.

A kísérlet a mai etikai normák szerint elfogadhatatlan, de hatalmas lépést jelentett az orvostudomány történetében.

A fiú egyébként felnőve Jenner birtokán maradt, és részt vett az orvos temetésén is.

Jenner 1797-ben az eredményeiről rövid dolgozatot küldött az angol Royal Societynek (Királyi Természettudományos Társaságnak), de elutasították, mondván: „a társaság tagjainak fölöttébb óvatosnak kell lenniük, nem tehetik kockára megbecsültségüket, nem terjeszthetnek a tanult testület elé olyan irományt, amely szöges ellentétben áll az elfogadott ismeretekkel, ráadásul ennyire hihetetlen”.

A következő évben ezért az orvos saját költségén adta ki könyvét A tehénhimlő néven ismert variola vaccina betegség okainak és hatásának vizsgálata címmel, különösebb visszhang nélkül. (A védőoltás, a vakcina szó a tehént jelentő latin vacca szóból ered, Louis Pasteur használta először Jenner iránti tiszteletből.) Londonba utazva megpróbált önkénteseket toborozni az oltáshoz, de három hónap alatt egyetlen jelentkező sem akadt. Tudós körökben fanyalogtak, a lapokban karikatúrák jelentek meg, amelyek a tehénhimlővel beoltottakat szarvakkal és tehénfejjel ábrázolták. A védőoltás mégis gyorsan terjedni kezdett.

Angliában másfél év alatt 12 ezer embert oltottak be, és a halálozások száma kétharmadával csökkent.

Az elsők között a királyi család tagjai kapták meg az oltást. A vakcinázást mégis Bajorországban tették kötelezővé először, 1807-ben, a brit parlament csak 1853-ban hozott erről törvényt. Jennert 1823-ban bekövetkezett haláláig világszerte hősként ünnepelték, az egyébként szűkmarkú londoni képviselők kétszer is jelentős jutalmat szavaztak meg neki.

Bár a himlő elleni oltás végleges módszere csak hosszabb gyakorlati kísérletezés után alakult ki, mert még nem ismerték a hatásmechanizmusát,

Jenner új korszakot nyitott a fertőző betegségek elleni küzdelemben.

Első kísérlete óta a fekete himlőt, az egykor legfélelmetesebb kórt sikerült eltüntetni a föld színéről, az utolsó természetes esetet 1977-ben regisztrálták. Ma már több súlyos és gyakori betegség – például az influenza, kanyaró, mumpsz, bárányhimlő, rózsahimlő, diftéria, fertőző májgyulladás, humán papilloma vírus (HPV), rotavírus, agyhártyagyulladást okozó meningococcus és a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás – is megelőzhető védőoltásokkal.

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott Covid-19 világjárvány biztonságos és hatékony oltóanyagokkal való megfékezéséért jelenleg is folyik a küzdelem.

Borítókép: Edward Jenner első vakcinázásáról készült XIX: század végi litográfia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!