Baleset

2021.07.26. 17:05

Lavina végzett a veterán hegymászóval

A nemzetközileg elismert Rick Allent a világ második legmagasabb hegyén érte el a halál.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A 68 éves skót hegymászó a 8611 méter magas K2 délkeleti oldalán akart új útvonalat megnyitni, amikor egy lavina elsodorta. Újabb csúcshódításával egy brit gyermekjóléti szervezetnek gyűjtött volna adományokat. A pakisztáni illetékesek szerint két társa sértetlenül túlélte a hétvégi balesetet. Az expedíció szervezői elmondták, hogy Rick Allent családtagjaival és barátaival egyetértésben a K2 lábánál temetik el.

A skót hegymászót már 2018-ban halottnak hitték néhány napig, mivel a világ 12. legmagasabb hegycsúcsáról, a 8047 méteres Broad Peakről leereszkedve eltűnt egy időre. Végül meglátták a hátizsákját, így akkor sikerült megmenteni az életét.

Nem ő az első, aki így végezte

A Himalája csúcsainak meghódítására induló alpinisták közül többen esnek áldozatul a kegyetlen időjárásnak. Bizonyos magasságtól ugyanis akár óránként 200 kilométeres szél is tombolhat, a hőmérséklet pedig olykor mínusz 60 fok alá süllyed.

Az idei mászószezonban már hat hegymászó lelte halálát a pakisztáni hegycsúcsokon, közülük öt a K2-n. Három odaveszett mászó holttestét annak ellenére sem sikerült megtalálni, hogy a pakisztáni mentők több kísérletet is tettek felkutatásukra a hadsereg segítségével. Eltűnt továbbá a Broad Peakről visszafelé vezető úton egy kézujjak nélküli dél-koreai férfi, akinek az első fogyatékos emberként sikerült megmásznia a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát. Az 54 éves Kim Hong Binnek pedig 7900 méteres magasságban veszett nyoma, a rossz idő miatt viszont nem tudtak rögtön a keresésére indulni.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!