Extrém expedíció

2021.08.29. 07:35

Újabb nyolcezres csúcs meghódítására készül két magyar hegymászó

Klein Dávid és Suhajda Szilárd a Föld hetedik legmagasabb hegycsúcsának, a 8167 méter magas Dhaulagirinek a megmászását tervezi.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Zajo Dhaulagiri Expedíció 2021 program mászópárosa szeptember 1-én repül Budapestről Katmanduba, és várhatóan két hónapot tölt majd a Nepálban, a Himaláján. A csúcsmászás az akklimatizációs időszakot követően, október elején várható. Klein Dávid és Suhajda Szilárd ezúttal is tisztán, vagyis mesterséges oxigén és magashegyi teherhordók nélkül próbál majd feljutni a csúcsra.

Klein Dávid 2016-ban első magyarként jutott fel a legveszélyesebbnek tartott nyolcezres hegyóriás, az Annapurna csúcsára. 2019-ben Suhajda Szilárd szintén első magyarként léphetett a világ második legmagasabb pontjára, a 8611 méteres K2 csúcsára. A páros több évre felépített programját azonban felborította a koronavírus. A járványhelyzet okozta viszontagságos időszak után viszont az őszi himalájai szezon végre lehetőséget kínál a folytatásra. Az Eseményhorizont expedíciójának híreit többek között a sportolók Facebook-oldalain lehet majd nyomon követni.

A környezettudatos expedíció a sportszerű hegymászás értékeire és a környezetvédelem fontosságára is fel szeretné hívni a figyelmet.

Erőss Zsolt 2006-os sikere óta több hazai sportoló is megpróbált feljutni a viharok hegyeként is emlegetett Dhaulagirire, de senki nem járt sikerrel.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!