Jótékonysági összefogás

2021.09.07. 16:00

Együnk Egymásért címmel indul adománygyűjtő program

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület kezdeményezése a rászorulók élelmezését segíti az őszi hónapokban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Már tizedik alkalommal veszi kezdetét idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Együnk Egymásért adománygyűjtő programja, amelyhez vendéglátóhelyek és munkatársi közösségek jelentkezését várják. Az idei felhívás célja 250 ezer adag étel eljuttatása a nélkülözők asztalára.

Az Együnk Egymásért program hazánk gasztronómiai életének egyik legnagyobb hagyományú jótékonysági összefogása. Ennek keretében számos étterem, cukrászda és kávézó segíti a Magyar Élelmiszerbank Egyesület étel- és életmentő munkáját.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a szemetesben, miközben sokaknak nincs mit az asztalra tenniük.

A program mottója jót enni és jót tenni, hiszen a csatlakozó vendéglátóhelyek látogatói élményekkel gazdagodnak és fogyasztásukkal jó ügyet is támogatnak. Ezenkívül munkahelyeken szervezett jótékonysági sütivásárokkal vagy salátázásokkal is csatlakozni lehet a felhíváshoz. Az összegyűlt pénzadományokból a program szervezői hamarosan lejáró vagy csomagolási hibás élelmiszereket tudnak megmenteni és elszállítani áruházak polcairól és élelmiszergyártók raktáraiból, hogy rászoruló embereket segítsenek velük.

A jelentkező vendéglátóhelyeknek és munkatársi közösségeknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület dolgozói minden segítséget megadnak majd egy sikeres adománygyűjtő akció megvalósításához. A jelentkező vállalatok számára pedig virtuális sütivásárok lebonyolítását is lehetővé teszik.

Hogyan lehet segíteni?

A kampány december 31-ig tart, minden résztvevő kiválaszthatja a számára megfelelő csatlakozási időszakot. Továbbá lehetőség van egyéni felajánlásokat is tenni. Már 5000 forint adománnyal is körülbelül 270 adagnyi étel eljuttatását lehet biztosítani. A programmal és a csatlakozással kapcsolatban további részletek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület honlapján olvashatóak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!