horror

2021.09.15. 13:34

Emberi maradványokkal a gyomrában fogtak be egy aligátort Louisianában

Vélhetően egy 71 éves louisianai ember maradványait találták meg egy 228 kilogrammos aligátorban – jelentette be a St. Tammany megyei seriff.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A több mint 3,5 méteres hüllő befogásával végződött a Timothy Satterlee utáni kutatás, akit utoljára augusztus 30-án látott a felesége, amint egy aligátor rátámad New Orleanstól mintegy 55 kilométerre északra lévő otthonuk közelében.

A baleset egy nappal azután történt, hogy a hatalmas erejű Ida hurrikán lecsapott az Egyesült Államok Mexikói-öböl-parti államaira, és pusztító áradásokat okozott.

Az aligátort hétfőn találták meg a louisianai környezetvédelmi minisztérium engedélyével, vadászok által kihelyezett csapbában – írta a seriff hivatala.

A gyomrában vélhetően emberi maradványokra bukkantak, egyelőre vizsgálják, hogy azonosíthatók-e az eltűnt Timothy Satterlee-vel.

Satterlee felesége a hatóságnak elmondta, hogy látta, amint egy óriási aligátor a férjére támad otthonuk közelében. Közbelépett, hogy megvédje, majd csónakba ült, hogy segítséget szerezzen. Amikor visszatért, a férjét már nem találta meg

- írta a seriff hivatala augusztus 30-i közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!