Furcsa egybeesés

2021.09.05. 08:35

Szakemberek szerint a csimpánzok nevetésére hasonlít a babák kacagása

A kutatók következő terve, hogy a csecsemősírást is tesztekkel vizsgálják.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy holland-angol tanulmány szerint a csecsemő nevetése jobban hasonlít a csimpánzéra, mint a felnőtt emberére.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy az ember csak kilégzés alatt nevet. Ezzel szemben a csimpánzok a be- és a kilégzés alatt is szokták csinálni. A Biology Letters tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a csecsemők hasonlóan, kilégzés és belégzés alatt is kacagnak.

A hollandiai Leideni Egyetem, az Amszterdami Egyetem és a University College London tudósai felnőtt önkéntesek két csoportját kérte arra, hogy hallgasson csecsemőnevetést. A 117 tagú első társaságnak azt kellett számolnia, mikor nevetett a baba kilégzés közben és mikor belégzés közben. A 102 tagú másik csoportnak pedig azt kellett értékelnie, mennyire hangzott a babanevetés kellemesnek és magával ragadónak.

Az adatokat elemezve a kutatók megállapították, hogy bizonyos szempontokból a babák nevetése jobban hasonlít a csimpánzokéra, mint a felnőtt emberekére. A szakemberek szerint a jelenségnek két oka lehet. Az egyik az, hogy a csecsemő torkának felépítése közelebb áll a felnőtt csimpánzokéhoz, mint az emberekéhez. A második ok az lehet, hogy a fejlődés folyamán a babák az őket körülvevő felnőttek hatására megtanulnak többféle módon nevetni.

Az önkéntesek a kilégzés alatti nevetést kellemesebbnek és magával ragadóbbnak találták, mint a belégzés alattit. Ez jó magyarázat lehet arra, hogy tipegő korukra miért térnek át a gyerekek az előbbire.

Korábbi vizsgálatok a majmokon kívül néhány rágcsáló állat is szokott nevetni. Általában ugyanis a csoportokban élő fajok használják ezt az érzelemkifejező módot a kötődés erősítésére.

A friss kutatás arra utal, hogy a csecsemő eleinte a maga természetes módján, automatikus válaszként nevet azokon a dolgokon, amelyeket mulatságosnak talál. Csak később igazítja a nevetését a környezetéhez.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!