Ókori kultúrák

2021.10.25. 12:10

2700 éves borgyár maradványait tárták fel a régészek

A helyszín az időszámításunk előtt 721 és 705 között uralkodó II. Sarrukín asszír király, a bibliai Szárgon ókori fővárosának közelében, a mai Moszul mellett található.

Az asszír királyok korából származó, mintegy 2700 éves, ipari méretű borgyár maradványait és ugyanilyen korú domborműveket fedezték fel régészek Észak-Irakban.

Daniele Morandi Bonacossi, az ásatás olasz vezetője elmondta, 14 berendezést találtak, amelyekkel egykor szőlőt préseltek, szőlőlevet nyertek ki, majd bort készítettek belőle. A szakértő hangsúlyozta, ez az első ilyen felfedezés Irakban.

A kereskedelmi célú borgyár, amelyet a Khinisz régészeti lelőhelyen találtak, II. Sarrukín fia, Szín-ahhé-eriba, a bibliai Szennahérib király idejéből, vagyis a 704 és 681 közötti évekből származik.

Az olasz régészekből és a Kurdisztáni Autonóm Régióban lévő Dohuk régészeti hatóságának munkatársaiból álló szakértői csoport egy másik régészeti ásatáson Faidában ókori domborművekre bukkant egy csaknem 9 kilométeres öntözőcsatorna falain. A 12 darab úgynevezett lapos dombormű mindegyike 5 méter hosszú és 2 méter széles, illetve az időszámításunk előtti 8. század végén vagy 7. század elején készültek II. Sarrukín vagy fia, Szín-ahhé-eriba megbízásából.

A domborműveken Bonacossi szerint az asszír király látható, miközben különböző istenekhez, az asszír panteon hét legjelentősebb istenségéhez imádkozik.

Az istenek szent állatokon ülnek. Istár, a szerelem, a viszály és háború istene például egy oroszlánon ül – mondta az Udinei Egyetem régésze.

Bonacossi továbbá hangsúlyozta, vannak sziklába vájt domborművek másutt is Irakban, főleg Kurdisztánban, de egyik sem olyan nagy és monumentális, mint a most feltárt reliefek.

A régész szerint a vizet a hegyekből a földművesek földjeire vezető csatorna falába azért vájták a domborműveket, hogy eszébe juttassák az embereknek, ki építtette az öntözőcsatornát.

Az imát ábrázoló jeleneteknek nemcsak vallási, hanem politikai üzenete is volt, egyfajta propagandát képeztek. A király így akarta megmutatni a térségben élő embereknek, hogy neki köszönhetik az éltető öntözőcsatornát, ezt észben kell tartaniuk, és hűségesnek kell maradniuk.

A mai Irak területén az ókorban számos fejlett kultúra volt jelen, például a sumérok, az akkádok, a babiloniak és az asszírok. Emlékül fennmaradt az írásuk és az első nagyobb városaik. A régészeti helyszíneket az évtizedek óta tartó politikai káoszban gyakran kifosztották, a zsákmányt nemzetközi gyűjtőknek adták el.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik