Kék bolygó

2021.10.18. 12:34

Áder János a szennyvíztisztítás kérdéskörét járja körbe új podcastjében

A szennyvíztisztítás létfontosságú a jövőre nézve, hiszen enélkül hamarosan vészesen megfogyatkozna többek között az ivóvíz is.

Gyenesdiás, 2021. október 13. Áder János köztársasági elnök a sajtónak nyilatkozik a Gyenesi Lidóstrandon a Gyenesdiáson tett látogatásáról 2021. október 13-án. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Áder János köztársasági elnök ősszel Kék bolygó címmel indított podcast műsort, amelynek mostani adásában az Organica szennyvíztisztító technológiájáról kérdezte a cég társalapítóját és elnökhelyettesét, Bodnár Attilát.

Az államfő elmondta, a magyarországi szennyvizek túlnyomó része tisztított formában kerül vissza többnyire a folyókba, amíg például Afrikában, Ázsia nagy részén, Dél-Amerikában a szennyvíz 80-90 százaléka tisztítatlanul. Ez azért probléma, mert ahogy nő a vízfogyasztás, a szennyezés mértéke is nő, ami veszélyezteti a lakosság megfelelő vízellátását, a mezőgazdasági, ipari vízigények megfelelő kielégítését, és súlyos károkat okoz a környezetnek.

Bodnár Attila ismertette, a hagyományos szennyvíztisztítás azon alapul, hogy mikroorganizmusokkal etetik ki a szennyvízből az oldott szerves anyagokat.

A cég újítása, hogy a tisztításban a hagyományosan alkalmazott mikroorganizmusok mellett magasabb rendű élőlények és növények is részt vesznek, így a víz visszaforgatása úgymond botanikus kertben történik.

Bodnár Attila kiemelte, ez a megoldás hatékonyabb, kisebb helyigényű, kevesebb energiafelhasználású, alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású, mint a hagyományos. Ráadásul nem büdös, ezért akár a város közepén is üzemelhet, és árban is versenyképes.

A technológiával a kommunális szennyvizeket tisztítják meg, a keletkező fölösiszapot pedig általában összegyűjtik, és egy központibb helyen végzik a rothasztást, metántermelést.

Áder János ismertetése szerint a cégnek 120 telephelye van 4 kontinensen, összesen 18 országban, vagyis nemzetközi terjeszkedése jelentős volt az utóbbi időben.

Ezzel kapcsolatban Bodnár Attila arról beszélt, hogy vannak olyan régiók, ahol erősen követik a hagyományos megoldásokat. Ott kevésbé befogadóak az ötletre, de például Franciaországban 2007 óta szoros kapcsolatban állnak a legnagyobb vízszolgáltatóval, Kínában pedig egy tucat telepet építettek a lakótelepek közepén.

Az elnökhelyettes Áder János azon felvetésére, hogy Szingapúrban az ivóvíz harmadát szennyvízből állítják elő, úgy reagált, hogy az emberek gusztustalannak tartják ezt a megoldást. De mérnökök rájöttek, hogy ez feloldható, ha a megtisztított vizet visszarakják a földbe vagy tározókba, mert az emberek ahhoz szoktak, hogy a tiszta víz természetes forrásból származik.

Áder János felhívta a figyelmet arra is, hogy Indiában sokkal több vizet vesznek ki, mint amennyit a természet pótolni tud, így a kutak ki fognak merülni.

Indiában életbevágó fontosságú lesz, hogy a szennyvizet megtisztítva felhasználják öntözésre vagy a tározók feltöltésére, különben az ország jelentős részén ellehetetlenül majd a növénytermesztés és az állattartás. Az államfő szerint a lakosság, az önkormányzat és a vállalatok szemléletváltása döntő fontosságú.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az érdeklődők november végén, december elején a fenntarthatósági expón találkozhatnak az Organica munkatársaival a Hungexpón, és megismerhetik terméküket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!