Milliárdosok rangsora

2021.10.19. 07:10

Kiderült, ki a világ leggazdagabb embere

Az új listavezető gazdagabb, mint Bill Gates és Warrenn Buffett együtt, bár ők ketten már a vagyonuk egy részét eladományozták.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Tőzsdére ment a SpaceX, így most már Elon Musk második legnagyobb vállalkozását, az űripari cégét is értékeli a piac. Ennek nyomán a vállalkozó guru mérhető vagyona megnövekedett, és stabilan visszafoglalta első helyét a leggazdagabbak listáján Jeffrey Bezostól, aki eredeti vállalkozása, az Amazon mellett ugyancsak belevágott az űriparba Blue Origin nevű cégével – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Elon Musk továbbá maga mögött hagyta a Louis Vuitton tulajdonosát, Bernard Arnaultot is, akinek rövid időre sikerült nemrég élre törnie a listán.

A pénteki árfolyamokkal a Bloomberg Billionaires Index szerint 230 milliárd dollárra becsülhető Musk vagyona, miközben Gates 130 milliárddal a 4. helyen szerepel, Warren Buffett tőzsdeguru pedig a tizedik 102 milliárddal.

Korábban mindketten szerepeltek már az első helyen is, de az idők változnak. Ebben a versenyben többnyire az a leggazdagabb, aki éppen a legsikeresebb vállalkozásokat vezeti. Ráadásul a régebbi gazdagok, mint Bill Gates és Warren Buffett, elég nagy összegeket, több tízmilliárd dollárt eladományoztak, jótékonysági célokra fordítottak.

Elon Musk vagyonához idén 60 milliárd dollárt adott hozzá a Tesla-árfolyam emelkedése, a SpaceX céget pedig 100 milliárd dollárra értékelte a tőzsde, ami közvetlenül 11 milliárddal növelte Musk vagyonát.

Tény, hogy amit eddig a két vállalkozás alkotott, az páratlannak mondható.

A Tesla előzetes autógyártási tapasztalatok nélkül első helyre tört az elektromos autó iparágban és felgyorsítja annak elterjedését, a SpaceX pedig a 10 évvel ezelőtt elakadt amerikai űriparnak adott hatalmas lökést.

A 2017-től sokáig az első helyen lévő Jeff Bezos így most stabilan a második helyre került 191 milliárd dollárjával, amit Musk a Twitteren egy neki küldött ezüstérem emojival jelzett. A helyezések persze ingatagok, hiszen az első néhány pozíció szinte kizárólag az aktuális részvényárfolyamoktól függ. Ezekben pedig olyan nagy mozgás is lehet, ami gyorsan átrendezi a listát.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!