Közönségszavazás

2022.01.01. 16:03

A bodorka lett az idei év hala

A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt halfajta 55 százalékos eredményével abszolút többséget szerzett riválisaival szemben.

A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.

Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 4155 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt bodorka 55 százalékos eredményével abszolút többséget szerzett riválisaival szemben - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a három jelölt közül a képzeletbeli ezüstérmet 25 százalékos támogatottságával a csak a Duna, a Dnyeper és a  Dnyeszter vízrendszerében élő, védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni) érdemelte ki. Harmadik helyezett lett a nagyobb folyóink márna- és dévérzónájának erősebb sodrású szakaszait benépesítő bagolykeszeg (Abramis sapa) a voksok 20 százalékával.

Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a bodorka nem nagy termetű, de a magyarországi vizekben gyakori pontyféle. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, és mivel többnyire mindkét faj szemgyűrűje narancsszínű, könnyen összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel.

A bodorka táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok: férgek, alsóbbrendű rákocskák, apróbb puhatestűek alkotják. A nyugodt, vízinövényes élőhelyeket kedveli, így a kisebb-nagyobb csatornákban is gyakori. Ritkábban a folyók dévérzónájában is előfordul, itt azonban általában kevésbé színes, ezért például a tiszai példányokat a halászok fakó keszeg névvel emlegették.

Harka Ákos jelezte: az idei év hala gasztronómiai értéke sem elhanyagolandó, hiszen beirdalva, paprikás lisztben megforgatva és jól átsütve az íze kitűnő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!