Nemzetközi projektek

2022.01.19. 16:30

Tizenöt külföldi vendégkutató kapcsolódik be a hazai kutatásokba 2022-ben

A benyújtott pályázatokról az adott tudományterületek szakértőiből álló, héttagú zsűri döntött.

A magyar kutatócsoportok nemzetközi versenyképességét erősítő akadémiai program támogatásával újabb tizenöt nemzetközi hírű vendégprofesszor vehet majd részt a hazai kutatóközpontokban, kutatóintézetekben és felsőoktatási intézményekben működő kutatócsoportok munkájában - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján.

 

A pályázati felhívásra a három nagy tudományterület - bölcsészet- és társadalomtudományok, élettudományok, valamint matematikai és természettudományok - mindegyikéről érkeztek pályamunkák.

 

A benyújtott pályázatokról az adott tudományterületek szakértőiből álló, héttagú zsűri döntött. A 131 millió forint támogatási keretösszegből a zsűri döntése nyomán 6,3 millió forinttól 14,28 millió forintig terjedő támogatást nyertek el a sikerrel pályázók.

 

A program támogatásával 3-6 hónapig kutathatnak Magyarországon a sikeresen pályázók. A pályázat keretében legfeljebb havi bruttó 2,5 millió forintnyi támogatást lehetett elnyerni.

 

A sikeresen pályázó külföldi vendégkutatók közül Lövei Gábor, a dániai Aarhus Egyetem professzora az ökoszisztéma-szolgáltatások és a biodiverzitás felmérésének és védelmének kutatásába kapcsolódik be az Ökológiai Kutatóközpontban.

 

A programban Prókai László, az University of North Texas Health Science Center munkatársa, a Debreceni Egyetem Biomarker Kutatócsoportjával az emlősretina neurodegenratív folyamatait tanulmányozza.

 

A sikeresen pályázók között Magyarországon végez majd kutatásokat Herbert C. Wagner professzor, a grazi Institute for Animal Ecology and Landscape Planning kutatója, aki az Ökológiai Kutatóközpontban az emberi terjeszkedés és az ezzel együtt járó környezetátalakító tevékenységet vizsgálja majd. Daniel Rusk Brooks, a Torontói Egyetem professor emeritusa szintén az Ökológiai Kutatóközpontban, a Felbukkanó Kórokozók Ökológiája Kutatócsoport munkájához csatlakozik majd.

 

Luca Magnani, az Imperial College London professzora a Semmelweis Egyetemen zajló emlőtumor-kutatásban fog részt venni. Orosz Gábor, a Michigani Egyetem professzora pedig az MTA és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lendület Emberi Egyensúlyozás Kutatócsoportjában instabil egyensúlyi helyzetek vizsgálatába kapcsolódik be.

 

A Magyarországra érkező vendégkutatók között Jonathan Charles Penrose Tennyson, a University College London professzora az Atommagkutató Intézetben olyan két- és többatomos molekulák elemi ütközési folyamatait vizsgálja majd a magyar kutatókkal, amelyek kulcsfontosságúak a csillagközi térben, a bolygók légkörében és a technológiai plazmákban. Hiromoto Shibahashi professzor, a Tokiói Egyetemről érkezik Magyarországra. A csillagrezgések kutatásának vezető alakja a program támogatásával a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetében folyó projektekhez csatlakozik majd - olvasható az MTA honlapján.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában