Kék Bolygó

2022.03.21. 16:50

A Homokhátság rehabilitációjának fontosságáról beszélt Áder János podcastjében

A Homokhátság vízügyi rendszerének helyreállítása mintegy 200 milliárd forintból valósulhat meg a következő 8 évben.

Áder János köztársasági elnök a Kék Bolygó című podcastjének hétfőn megjelent adásában elmondta, számos társadalmi, gazdasági és környezeti haszonnal jár majd a Homokhátság 2030-ig történő vízügyi rehabilitációja. Az államfő Láng Istvánnal, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az OVF igazgatójával beszélgetett, aki elmondta, a Homokhátság vízügyi rendszerének helyreállítása mintegy 200 milliárd forintból valósulhat meg a következő 8 évben.

Áder János hangsúlyozta, ennek a jelentős összegnek több területen is jelentkezik a haszna. Példaként említette, hogy a vízügyi beruházásokkal növekedhet a terület népességmegtartó képessége, a különböző tavak létrejöttével élhetőbbé válik több település, valamint a természet újra birtokba veheti az újonnan kialakuló lápokat, szikes tavakat.

Emellett javulni fog a terület vízminősége, továbbá emelkedik a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége is.

Láng István elmondta, a Homokhátság vízgazdálkodását a Dunából és Tiszából, valamint a szennyvizek tisztításából és a belvizes területekről kinyert vizekből kívánják megoldani, ügyelve a terület vízmegtartó képességének javítására és a takarékosság előtérbe helyezésére. Az OVF vezetője kifejtette, bár Magyarországnak sok vize van, potenciálisan keveset tud hasznosítani. Utóbbi különösen igaz a Homokhátságra, amely kizárólag csak a csapadékra hagyatkozhat. Láng István elmondta, a terület talajvízszintjének süllyedése az 1960-as évek óta tart, tudósok szerint ennek 60-80 százaléka a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amíg 15-20 százalék a homok megkötésére ültetett erdőknek, további 20 százalék pedig az emberi vízkivételnek tudható be.

Áder János emlékeztetett, az ENSZ félsivatagos területté nyilvánította a Homokhátságot, ami egyértelműen a klímaváltozásra, azon belül is az egyre szélsőségesebb időjárásra, a csapadékeloszlás időbeni és térbeli egyenetlenségére vezethető vissza.

Kiemelte, a talaj vízszintje az utóbbi időben átlagosan 3-5 métert, de valahol még többet csökkent.

Az államfő azon reményének adott hangot, hogy a kormány vízügyi beavatkozásának köszönhetően már 4-5 év alatt látványos eredményekkel szembesülhetnek az ott élők.

Borítókép: MTI / Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!