Giro d’Italia

2022.05.11. 20:15

Huszáros hajrá: rutinfeladattal a figyelem középpontjába (videó)

A Szent László Völgye Lovas Hagyományőrző Egyesület megmutatta magát a Giro d’Italián. Csiki Botond vicekapitány árult el kulisszatitkokat az emlékezetes akcióról.

A Giro d’Italia három magyarországi szakaszának több ikonikus pillanata is akadt, de talán ezek közül is kiemelkedett a martonvásári huszárok akciója. A Szent László Völgye Lovas Hagyományőrző Egyesület tagjai egy rövid szakaszon az olasz körverseny mezőnye mellett vágtattak – írja a Magyar Nemzet.

– A helyi önkormányzat keresett meg minket, hogy bejegyzett civil szervezetként hozzá tudnánk-e járulni valamilyen produkcióval a versenyhez – kezdett bele az előzmények elbeszélésébe lapunknak Csiki Botond vicekapitány. – Beindult az ötletelés, és ez a javaslat a Giro magyarországi fő partnerének, a Nemzeti Sportügynökségnek is elnyerte a tetszését. A helyszínválasztás során a földtulajdonossal is fel kellett venni a kapcsolatot, hiszen több száz méteren le kellett vágni a búzáját. A veszteség felét kérte, ezt az önkormányzat biztosította a szervezésre elkülönített összegből. A szervezők pedig kérték a GPS-koordinátákat, hogy a közvetítő csapat is fel legyen készülve a produkcióra.

Az akcióban öt lovas és három segítő vett részt, a vágtáról készült felvételt a Giro d’Italia is megosztotta a hivatalos közösségi felületén, ezzel a szöveggel: „A Giro d’Italia nemcsak a kerékpározásról szól, hanem a folklórról, a hagyományokról és a rengeteg mókáról is.”

– Közel hatvanéves vagyok, legalább ötvenöt éve lovagolok, de ekkora médiafigyelmet soha nem kaptunk még – fogalmazott Csiki Botond.

Pedig amit most megtettünk, az rutinfeladat. Nem gondoltam, hogy ilyen visszhangja lesz az akciónak, de örülök neki, hogy népszerűsítettük a huszárhagyományokat, és úgy érzem, a vágtánk külföldön is jó fényt vetett az országra és a hagyományőrzésre.

A Giro Nagy rajtjának (Grande Partenza) megrendezése összességében is jó hírét vitte Magyarországnak a világban, s a martonvásári huszárok produkciója bizonyára világszerte sok olyan néző figyelmét felkeltette, akik Csikihez hasonlóan érdeklődnek a kerékpárversenyek iránt.

– Nem vagyok megszállott követője a sportágnak, de azért előfordul, hogy egy-egy szakasz alatt ott maradok a tévé előtt. A műsor struktúrája, ahogy tájakat, kiemelt helyszíneket, történelmi nevezetességeket, városokat, földrajzi érdekességet mutat be, mindig is rokonszenves volt, legyen szó a Giróról, a Tour de France-ról vagy akár a magyar körversenyről – árulta el lapunknak Csiki Botond.

Borítókép: indulhat a vágta! (Kurucz Árpád)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában