Pedagógiai innováció

2022.08.27. 12:30

Hét kutatócsoport kap összesen 76 millió forint támogatást

A pályázati lehetőség fókuszában a tudományosan megalapozott oktatás állt.

A hatékony fizika tanítás módszereit is keresik

Forrás: Shutterstock

A nevelés és az oktatás fejlesztésének új tudományos eredményekkel való megalapozása, valamint a tudásátadás és az értékközvetítés módszertani megújítására irányuló kutatások megvalósítása céljából hirdette meg a Magyar Tudományos Akadémia a közoktatás fejlesztését segítő pályázata harmadik körét olvasható az MTA közleményében.

A négyéves támogatást elnyerő csoportok olyan témákat kutatnak többek között, mint a leszakadó térségek falusi iskoláinak helyzete, illetve hogy miként lehet hatékonyan fizikát tanítani a 21. században.

A közleményben felidézik, hogy korábban az MTA tantárgy-pedagógiai kutatási pályázataként vált ismertté, 2021-ben pedig megújulva, új néven és új tartalommal kiírt programjával a tudományosan megalapozott oktatást kívánja előre mozdítani. Az MTA Elnöksége egy 2019-es határozatában azt javasolta Freund Tamás elnöknek, hogy a programot az Akadémia tekintse hosszú távú, stratégiai feladatának.

A közlemény szerint az idén májusban meghirdetett pályázatra 14 érvényes pályamunka érkezett. A beérkezett nemzetközi anonim bírálatok alapján a bírálóbizottság 7 pályázat támogatását javasolta, összesen évi 76 millió forint értékben.

A támogatási szempontok között prioritást kapott az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudományok terén a nemzetközi felmérések által hangsúlyosan jelzett problémák felmérését; az iskolai kudarcok és a lemorzsolódás okainak feltárását. Továbbá a speciális helyzetű tanulók integrálására, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatására irányuló programok kidolgozását, valamint az oktatás átfogó digitalizációjával kapcsolatos problémák megoldására irányuló kutatásokat áll az összegzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!