A természet fia volt

2021.09.06. 16:40

40 évig az őserdőben élt, majd rákban halt meg a dzsungelember

A férfi 2013-ban költözött vissza a faluba, ahonnan kicsi gyerekként kellett eljönnie.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ötvenkét évesen rákbetegségben elhunyt hétfőn a dzsungelemberként emlegetett vietnami férfi, aki 40 évig élt teljes elszigeteltségben az apjával az őserdőben, ahova az amerikai bombázások elől menekültek.

A kis Ho Van Lang és édesapja, Ho Van Thanh 1973-ban menekült a fák közé Vietnam középső részén, miután az édesanyja és két fiútestvére életét vesztette. A közösség sokáig eltűntnek hitte őket, amíg 2013-ban rájuk nem találtak. Ezt követően a fiú és apja csatlakoztak a háborút túlélő kevés rokonukhoz a faluban.

A dzsungelben apa és fia ehető erdei növényekkel és elejtett vadon élő állatokkal táplálkozott. A külvilággal semmiféle kapcsolatuk nem volt négy évtizeden át.

Ho Van Lang hosszú, kócos hajat és egy fakéregből készült ágyékkötőt viselt, amikor rájuk találtak
Fotó: AFP

Az apa 2017-ben halt meg. A férfi még folyékonyan beszélt vietnamiul. Ho Van Langh azonban, aki háromévesen került az erdőbe, nagyon nehezen tudott csak kommunikálni az emberekkel.

A dzsungelember halálát fivére, Ho Van Tri közölte, aki a lebombázott házban maradt, amikor testvére és apja az erdőbe menekült.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!