Segíteni jó!

2021.09.11. 13:00

500 óvodás kap az évkezdéshez adománycsomagot

Az E.ON az iskolások mellett már ötödik éve segít a kisebbeknek is.

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Ötszáz óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON Hungária Csoport a kisebbek évkezdését. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat Kaposváron vehették át a gyerekek.

Az E.ON Hungária Csoport évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállalat idén immár tizedszer csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! segélyakciójához, amelyhez 5 millió forinttal járult hozzá. Mivel a kisebb testvérekre, az óvodásokra is gondolt a szervezet, ezért további 5 millió forinttal támogatta az óvodakezdő kisgyerekek évkezdését is.

Varga Ivett, az akció partnere és az E.ON Hungária Csoport szóvivője kiemelte, hogy az óvodások életében is meghatározó időszak az évkezdés, mivel először kerülnek kortárs közösségbe.

A rászorulók fejenként 10 ezer forint értékű csomaggal gazdagodtak.

Kaposváron összesen 140 csomagot osztanak ki a Biztos Kezdet Gyerekházba járó, illetve az intézmény látókörében lévő családok számára. Az adomány egy tisztasági csomagot, vagyis fogkefét, fogkrémet, szappant, törölközőt és zsebkendőt, valamint kreatív foglalkozáshoz használható eszközöket, például vízfestéket, ceruzát, papírragasztót, gyurmát, zsírkrétát és rajzlapot, valamint óvodai ágyneműt tartalmaz. A város nevében Borhi Zsombor alpolgármester mondott köszönetet az E.ON Hungária Csoport támogatásáért.

Annak érdekében, hogy még teljesebb legyen a gyermekek öröme, az adományok átadásakor a szervezők egy interaktív műsorral is meglepték a rendezvényen részt vevő óvodásokat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházában nyáron fejlesztő táborok is várják a környéken élő nehéz sorsú gyereket. Bacza Barbara, az intézmény vezetője hangsúlyozta, a támogatás a járványhelyzet hatásai miatt is nagy segítséget jelent, hiszen sok rászoruló család került még nehezebb anyagi helyzetbe az elmúlt időben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!