szűkülő élethely

2018.11.18. 10:00

Árván maradt tigriskölyköket gázolt halálra egy vonat

A 10 hónapos állatok valószínűleg a múlt héten kilőtt emberevő tigris utódai voltak.

Forrás: Shutterstock

A tetemeket a hét közepén a vasúti vágányokon találták meg a csandrapuri erdőben. Ugyanebben a körzetben portyázott az Avni néven emlegetett nőstény, amellyel egy nagyszabású hajtóvadászat eredményeként november 2-án végeztek a kormány által felbérelt vadászok, mert úgy vélték, hogy 2016 júniusa óta 13 embert ölt meg az erdőszélen.

Állatvédők és állatbarátok egyebek közt azért ellenezték az anyatigris megölését, mert két kölyköt nevelt.

A vonat által elgázolt kistigrisek teteméből DNS-mintát vesznek, hogy megállapítsák az esetleges rokonságot a kilőtt „emberevő” anyatigrissel.

A világon Indiában él vadon a legtöbb tigris, egy 2015-ös összeírás több mint 2200-ra becsülte a számukat. Az 1970-es években indult országos program a megmentésükre, mivel addigra 1400 körülire csökkent a számuk.

Az önmagában örvendetes szaporulat egyre több konfliktushoz vezet ember és állat között, főleg azért, mert egyre szűkül a vadon élő állatok természetes élőhelye. 2015 óta évente legkevesebb 100 tigrist találnak holtan, az idén eddig elpusztult 72 tigrisnek csak a tizede halt meg természetes okból.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/hecke61

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!