Tartózkodó kérelem

2019.02.14. 21:30

Ha fél szerelmet vallani, már felbérelhet profikat is

Japánból indult az újabb őrület: egy cég átvállalja a bátortalan hódolók helyett az érzelmi feltárulkozást.

Igen bizarr kezdeményezésről számol be a Bors Online: mint írják, Japánban egy Kokunavi nevű vállalat (melynek neve a japán kokuhaku, azaz szerelmi vallomás és az angol navigation, azaz navigáció szavakból áll össze) több csomagot kínál attól függően, hogy a bátortalan szerelmes mennyi pénzt szán kiszemeltje „behálózására”.

A portál cikke szerint a 29 jenbe, vagyis mintegy 75 ezer forintba kerülő alapcsomag keretében a vállalat pusztán küldeményt és üzenetet kézbesít a kiszemeltnek, majd elhozza nekünk imádatunk tárgyának válaszát.

Ha kétszer ennyit is hajlandóak vagyunk fizetni, akkor néhány előzetes találkozó szervezésével és szakértők bevonásával konkrét segítséget kapunk a vallomás megfogalmazásában.

A prémium csomag választása esetén gyakorlatilag a kisujjunkat sem kell megmozdítani: elég, ha elmondjuk, kibe vagyunk szerelmesek, az említett cég pedig mindent megcsinál helyettünk – megírja, elviszi és elmondja a vallomást, melyet azon információk alapján készít el, melyeket ő derített föl a kiszemelt személyről. E Cyranóéra kissé emlékeztető, ugyanakkor sokkal üzletiesebb történet, valljuk be, azért nem hangzik túl romantikusan.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!