régészet

2019.11.06. 13:45

Hatalmas ókori fellegvárat tártak fel Görögországban

A görög kulturális minisztérium bejelentése szerint Gla hajdani akropolisza hétszer akkora volt, mint maga Mükéné.

Forrás: Shutterstock

Hatalmas ókori fellegvárat tártak fel a közép-görögországi Boiótiában, a mükénéi civilizáció idejében virágzó Gla városában.

A Kr.e. 13. századi település akropolisza egy természetes hegytetőn emelkedett. Miután megerősítették, a lábainál elterülő termékeny síkságot művelő lakosság védvára lett.

A terület a mükénéi civilizáció csatorna- és öntözőrendszerével összefüggő árvízvédelmi központként is szolgált, a rendszert a hajdani Kopaiszi-tó látta el vízzel.

A tó vizét a csatornák a tengerbe vezették, ezzel gátolták meg, hogy elöntse a termékeny földeket.

A fellegvár 202 ezer négyzetméteres területét vastag kőfal vette körül három kilométer hosszan, mely máig fennmaradt.

A kulturális minisztérium közleménye szerint a két éve tartó ásatások legújabb szakaszában hat szimmetrikus kőtömböt tártak fel, melyeket az építkezéskor használtak.

Számos tárolóedény, korsók és amforák, serlegek és konyhai eszközök, díszítőfreskók és kis szobrok is előkerültek, melyek a mükénéi hódítás korának művészi hagyományait képviselik.

A Gla akropoliszát tűzész pusztította el valamivel Kr.e. 1200 előtt, ezután lakatlan maradt.

A hegyet körülvevő síkság lenyűgözően kialakított öntöző- és csatornarendszerét is sorsára hagyták, a tó újra elöntötte a földeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!