kishuszár vágta

2018.09.18. 14:24

Kolumbán Őrs István: a győzelemhez kemény munka és felkészültség kellett

A tavalyi Nemzeti Vágtán próbálta ki először tudását, akkor már eldöntötte, hogy komolyan felkészül a következő versenyre.

Budapest, 2018. szeptember 16. A sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István, a Nemzeti Vágta kishuszár vágta versenyszámának gyõztese a díjátadón a Hõsök terén 2018. szeptember 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

A székelyek közül csak a sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István állhatott dobogóra a hétvégén lezajlott budapesti Nemzeti Vágtán. A 13 éves fiú hatéves kora óta lovagol, most pedig zsokéiskolába készül. Álma, hogy nemzetközi galoppfutamokon bizonyíthasson.

A magyarországi megmérettetésen elsőnek a kishuszárok álltak rajthoz, a 13 éves Kolumbán Örs István erős mezőnyben, hatalmas hajrában győzött Fatima nevű lovával. Örs már tavaly is indult a Kishuszár Vágtán, akkor nem elsőnek futott be, de a jó szereplésen felbuzdulva idén már a Székely Vágtán is szerveztek kishuszárfutamot, amit Örs meg is nyert.

Az ifjú győztes éppen hazafelé utazott Budapestről a családjával, amikor a szekelyhon.ro munkatársának sikerült beszélnie vele.

Elmondta, hatalmas öröm és elégtétel számára ez a győzelem, egyéves kemény munka van mögötte. A mostani győzelme is nagymértékben a kemény munkán, a felkészültségen múlott, jól együttműködtek a lovával, és a startjuk is jól sikerült. Felidézte,

hatévesen kezdett el hobbiszinten lovagolni, egy éve komolyan foglalkozik ezzel a sporttal.

A tavalyi Nemzeti Vágtán próbálta ki először tudását, akkor már eldöntötte, hogy komolyan felkészül a következő versenyre, és ezt meg is tette. Az elmúlt egy évben

heti öt-hat alkalommal napi legalább egy órát edzett a lovával, sőt a Maksát képviselő Papp Alpár lovát is részben ő készítette elő.

Örs Magyarországra, zsokéiskolába készül, az álma, hogy nemzetközi galoppfutamokon bizonyíthasson.

Kolumbán Csaba, Örs édesapja elmondta, több magyarországi lovasudvarban értékelték fia tehetségét, ezért a család támogatja az ifjú győztest lovaskarrierje kiépítésében, telivér lovakat vásároltak, és ha Örs bejut a zsokéiskolába, 15 évesen már nemzetközi galoppfutamokon indulhat.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, büszkék a fiatalember teljesítményére, a Kishuszár Vágta azért is fontos, mert itt nevelődik ki az utánpótlás, azok a lovasok, akik évek múltán is futhatják a köröket a Nemzeti, illetve a Székely Vágtán.

Idén nem jutott székely lovas a budapesti rangadó döntőjébe, a maksai Papp Alpár és a sepsiszentgyörgyi Berde Loránd a középdöntőben harcoltak, Papp két korábbi győztessel és egy kétszeres bajnok lóval került egy futamba, magabiztosan tartotta a harmadik helyét, míg Berde az utolsó pár méteren felhozta a lovát a harmadik helyről a másodikra.

Borítókép: A sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István, a Nemzeti Vágta kishuszár vágta versenyszámának győztese a díjátadón a Hősök terén 2018. szeptember 16-án.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!