hazai hangulat

2018.12.09. 10:46

Magyar adventi fesztivál van New Yorkban

A Magyar Ház épületében a szentendrei szabadtéri múzeum közreműködésével összeállított kiállításon fotókkal és tárgyi emlékekkel a régi korok karácsonyait idézik meg.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ilike

Nagy Ildikó, az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a fesztiválon – amelyet a Magyar Ház épületében, klubszobáiban rendeznek – gyermekeknek és felnőtteknek szóló ajándékkészítő műhelyekkel, interaktív kézműves foglalkozásokkal, adventi népzenei koncertekkel és néptáncos programokkal, karácsonyi kiállítással, Mikulás-járással, és ízletes karácsonyi ételekkel várják az érdeklődőket.

A szentendrei szabadtéri múzeum közreműködésével összeállított kiállításon fotókkal és tárgyi emlékekkel a régi korok karácsonyait idézik meg, egy másik teremben a mézesbábos, hímző, nemezkészítő, szalma- és csuhéfonó népművészek munkáinak bemutatója a magyar népi kézművesség legszebb hagyományaiból ad ízelítőt. Az érdeklődők ajándékkészítő kisműhelyekben maguk is kipróbálhatják például a szalma-, és csuhéfonást vagy a nemezelést.

Szakrális népi énekekből ad műsort a 2006-ban alakult Kobzos együttes, és mellettük bemutatkozik egy New York-i grúz kórus és egy szintén New York-i székhelyű ukrán együttes is.

A látogatókat karácsonyi vásár is várja: kézműves portékákkal és karácsonyi díszekkel, valamint szaloncukorral, füstölt finomságokkal, kolbásszal, szalonnával, süteményekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!