Meghalt

2019.01.13. 22:02

Egy tó jege alá szorult az Élet Iskolája alapítója

Úszás közben a tó jege alá szorult és életét vesztette Szombathelyi Tibor Bárdudvarnokon, a holttestét búvárok és tűzoltók emelték ki.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt írta, a Kaposvárhoz közeli település egyhektáros tavához rendőrök, mentők, búvárok, hivatásos tűzoltók, valamint a Kötél speciális mentőszolgálat tagjai is kivonultak.

A tűzoltók feltörték a jeget és segítettek három, víz alá merült búvárnak a holttest kiemelésében.

Mihályka Szabina, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a szerencsétlenül járt férfit a parttól 30 méterre, 6-8 centiméteres jég alatt találták meg.

A korábbi sajtóértesülést, mely szerint a szerencsétlenül járt férfi Szombathelyi Tibor, az Élet Iskolája megálmodója, megerősíti az alábbi Facebook-bejegyzés.

Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte: a rendőrség az ügyben kizárta az idegenkezűséget.

Az egészséges, természetközeli életmódot folytató és azt népszerűsítő férfi telente is gyakran megmártózott a nyílt vízben. Vasárnap léket vágott a jégen, alámerült, de úszás közben a jég alá szorult. Szombathelyi Tibor január 7.-én feltöltött videójában látható, amint korábban fürdőzik a jeges tóban.

Két évvel ezelőtt a sonline.hu készített vele interjút, és már akkor több ezer követője volt a „természetközeli élet bárdudvarnoki apostolának” – ahogy a lap fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!