felfedezték

2019.12.03. 12:07

Megtalálták az indiai Hold-szonda darabjait

A NASA kiadott egy felvételt, amelyen látható a leszállóegység becsapódásának helye.

Forrás: Shutterstock

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megtalálta a helyet, ahol a szeptemberben a Holdnak csapódott indiai űrszonda leszállóegységének törmelékei hevernek – közölték kedden.

A NASA kiadott egy felvételt, amelyen látható a leszállóegység becsapódásának helye és az a terület, ahol a szétszóródott törmelékek vannak.

A törmelékek helyét egy indiai mérnök segített meghatározni.

Sanmuga Szubramanian elmondta, hogy egy korábbi NASA-fotót elemzett, és a fő becsapódási területtől nagyjából 750 méterre északnyugatra vette észre az első maradványokat.

„Több napi munkával találtam meg a talajt érés helyét. Ezután összehasonlítottam a Lunar Reconnaissance Orbiter űrszonda képeivel, melyeket az adott helyről az elmúlt kilenc évben készített, és hívtam a NASA-t” – magyarázta Szubramanian.

A 33 éves mérnök a Twitteren jelentette be a felfedezést október 3-án, azt követően a NASA további vizsgálatokat végzett a területen, majd hivatalosan is közzétette a hírt.

A hivatal közölte, hogy miután megkapták Szubramanian eredményeit,

csapatuk a becsapódás előtt és után készült képek alapján megerősítette a felfedezést.

A Csandraján-2 leszállóegységének szeptember 7-én, több mint egy hónappal indulása után kellett volna Holdat érnie. Csupán percekkel azelőtt, hogy talajt ért volna a bolygó eddig felfedezetlen térségében, annak déli sarkvidékén, elveszítették vele a kommunikációs kapcsolatot. A Vikramnak a felszínre kellett volna helyeznie egy víz nyomait kutató robotot.

A kapcsolat megszűnte után a Vikram „kemény leszállást” hajtott végre a déli sarktól mintegy 600 kilométerre.

Ha a misszió sikerült volna, akkor India lett volna a negyedik ország az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után, amely „megveti a lábát” a Holdon. Ez volt az idei harmadik landolási kísérlet a Föld kísérőjén, miután a kínai Csang'o-4 sikeresen teljesítette a tervet, az izraeli Beresit viszont végül a Holdra zuhant áprilisban.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!