Szent István Nap

2021.08.17. 14:00

Monumentális felvonuláson elevenedik meg a magyar államalapítás – videó

Az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat életre kelti a magyar mondavilág alakjait és nemzeti szimbólumainkat. 

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A legnagyobb zenés műsorok látványvilágát idéző, különleges felvonulással lesz gazdagabb az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk. Szent István napján az Oktogon és a Hősök tere között monumentális, guruló díszletek, installációk és szobrok, valamint sztárfellépők idézik fel Magyarország alapításának története. A nem mindennapi látványosságot a HG Média és a TulipánTündér közös produkcióként hozza létre.

A programnak augusztus 20-án 10 órától az Andrássy út ad otthont. A látványos menet az Oktogontól indul, a műsor a Kodály Köröndön éri el csúcspontját, majd egészen a Hősök teréig vonul. A produkciót az MTVA élőben közvetíti.

Magyarország szimbolikus születésnapját ünneplő, zenés és táncos felvonulás hazánk vezető művészeivel és több száz résztvevővel készül. A produkciót az a kreatív csapat álmodta meg, amelyhez már olyan nagyszerű előadások fűződnek, mint a Játékkészítő és az Álomutazó. A felvonulás művészeti vezetője Juronics Tamás Kossuth-díjas művész, producere pedig Illés Gabriella.

Most rendhagyó módon nem színpadon, hanem egy különleges felvonuláson készítünk showműsort, amely Magyarország alapításának történetét mutatja be – fogalmazott a producer.

A Szent István Nap alkalmából készülő felvonulás három önálló egységből, a Föld, a Haza és a Nemzet részekből épül fel.

Elsőként a magyar eredetmondák legendás állatai, pogány korunk regés világának eredeti alakjai, a turul és a csodaszarvas jelennek meg. Ezek adták ugyanis a sámánok korában a hitet a magyaroknak, valamint hosszú vándorútjukon kísérői és vezetői voltak a népnek az új hazába. A négy és fél méter magas turulmadarat és a tizenhat ember részvételével működtetett csodaszarvast a Haza blokkban lehet megtekinteni. Ezenkívül feltűnik majd a kilenc méter átmérőjű korona és természetesen Szent István óriásszobra is megjelenik a felvonuláson. Az ünnepélyes felvonulás zárójelképe pedig az utolsó egységében megjelenő, hatvan méter hosszú magyar zászló lesz.

A zálszló színei szimbolikus jelentéssel bírnak. A piros a kitartó erő, a fehér a nemzeti hűség, a zöld pedig a haza jövőjében bízó remény. Ezek együttesen egy nagyszerű ország jövőjét tárják elénk – árulta el a művészeti vezető.

A felvonulás több száz zenei fellépője között ott lesz Péter Szabó Szilvia, Wolf Kati, Nvratil Andrea, Horváth Tamás, a Kelemen Kabátban, a Road és a Göncöl Zenekar. Ezenkívül több száz táncos, például a Duna Művészegyüttes, a Fitus Dezső Társulata és a Szegedi Kortárs Balett csoportja is részt vesz a produkcióban. Felvonul továbbá a Magyar Honvédség Katonazenekara és a Magyar Díszőrség Lovas egysége.

Az installációk az augusztus 20-i felvonulást követően az ünnepi hétvégén is látogathatók lesznek egy interaktív kiállítás keretében. A Hősök terén sötétedés után egy különleges fényfestés adja majd a történelmünket bemutató óriási tárgyak esti pompáját.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!