kampányt indítanak

2019.07.22. 15:41

Nagyobb védelmet akarnak a prágai Lennon-falnak

A fal a hetvenes évek elején jött létre, ma Prága egyik idegenforgalmi látványossága.

Fotó: Alex Halada

Nagyobb védelmet akar biztosítani a prágai Kampa szigeten lévő híres John Lennon-falnak a Máltai Lovagrend. A fal a hetvenes évek elején jött létre, amikor a lovagrend kertjének falán a Velkoprevorské (Nagyperjeli) téren megjelentek a korabeli szocialista rendszert bíráló első versek, szövegek. Később egy Lennon-portré is a falra került.

A Velkoprevorské tér azokban az időkben a Lennon-megemlékezések, illetve olykor az ellenzéki találkozók színhelyéül is szolgált.

A szocialista hatóságok ezért a Lennon-falat többször átfestették, de az mindig megújult és bekerült a prágai turistakalauzokba is.

A Máltai Lovagrend azonban szeretné megakadályozni, hogy a külföldi turisták ellenőrzés nélkül bármit ráfesthessenek a falra. A közelmúltban feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen rongálás miatt.

„Több turistacsoport idegenvezetője festékszórókat ad a külföldieknek, akik azután mindenfélét, gyakran értelmetlen és durva jelszavakat, jelképeket festenek a falra”

– hívta fel a figyelmet a problémára Hedvika Cepelová, a lovagrend szóvivője.

Katerina Pisacková, a prágai belváros önkormányzatának szóvivője reagálásában közölte: kampányt indítanak, amelyben felhívják az idegenvezetők és a turisták figyelmét arra, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan és törvénysértő.

„Az eredetileg mágikus hely ma a vandálok prédájává vált, akik gyakran hülyeségeket, olykor kimondottan disznóságokat mázolnak a falra. Ennek véget akarunk vetni, hogy visszaadjuk a hely méltóságát”

– nyilatkozta Johannes Lobkowicz, a rend kancellárja újságíróknak.

Mivel Lennon-fal rendkívül népszerű a külföldi turisták körében, a cseh főváros semmiképpen sem szeretné megszüntetni azt.

„A helynek rendkívüli történelmi és érzelmi jelentősége van, ezért nem akarjuk megszüntetni. Célunk, hogy megváltoztassuk a turisták és az idegenvezetők viselkedését” – szögezte le Pavel Cizinsky, a prágai belváros polgármestere.

A Lennon-fal körüli problémák nem új keletűek. 2014-ben a falat egy éjszaka fehérre meszelték, az akciót a Facebookon a Prazská sluzba (Prágai Szolgáltatás) elnevezésű művészcsoport vállalta magára.

„Nem a régi feliratokat akartuk lefesteni, hanem helyet kívántunk adni az újaknak. A fal az utóbbi időben már csak turistaattrakcióként szolgált, a régi feliratok kiüresedtek. Amit tettünk, összhangban van John Lennon szellemével. Teret adtunk az embereknek véleményük kifejtésére” – nyilatkozta akkor Jan Dotrel, a csoport tagja.

A Máltai Lovagrend képviselői feljelentést tettek a rendőrségen vandalizmus miatt, de a fiatal művészekkel találkozva feljelentésüket végül visszavonták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!