Alkohol és bosszú

2018.05.27. 08:01

Puszta kézzel fojtotta meg, majd befalazta társát egy baranyai férfi

A vádlott saját édesanyja házának építési területén tüntette el áldozatát, a holttest három évig volt ott.

Az elkövető és az áldozat korábban munka- és cégtársak voltak, ám utóbbi alkoholproblémái miatt előbbi kiszállt az üzletből – foglalja össze az eset hátterét a Bors Online. Az alkohol rabjává vált fél kompenzációként 3 millió forintot ígért társának, ám ezt nem teljesítette. Adósságát később sem fizette meg, ugyanis a másik férfit emberölés miatt lecsukták. Mikor 2011-ben szabadult, követelte a részét volt partnerétől, aki pénz helyett munkát ajánlott a frissen szabadult elítéltnek. Ezt a volt fogvatartott csak egy évig bírta, ugyanis volt társa korábbi alkoholproblémái számára elviselhetetlen mértékben súlyosbodtak, ezért 2012-ben inkább elment a cégtől. Ezen összevitatkoztak, a későbbi áldozat ugyanis nem akarta megadni a maradék 2 millió forint tartozását. A férfi ezen felhúzta magát, figyeltetni kezdte áldozatát, majd rárontott, és puszta kézzel megfojtotta. A holttestet ezután két társával együtt édesanyja épülő házához vitték, a pincébe, az építési törmelék és sitt közé dobták, a holttestet rejtő törmelék elé falat húztak, mögé pedig sóder-betont öntöttek.

A holttest három évig feküdt édesanyja pincéjében, majd megtalálták. A Szekszárdi Törvényszék a férfit különös visszaesőként elkövetett emberölés, kifosztás és magánlaksértés miatt 17 év fegyházra ítélte, míg társait bűnpártolásért vádlottat 3-3 év börtönre. A vádlottak fellebbeztek, tárgyalásuk pénteken, a Pécsi Ítélőtáblán lesz.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Pxhere.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!