Ökoszisztéma

2019.11.02. 13:11

Rovarapokalipszis fenyegeti Németországot

Aggasztóan fogynak a rovarok és a pókok.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Robert Ross

Egyre csökken a rovarok és pókok száma a németországi erdőkben és füves területeken

állítják kutatók, akik szerint az intenzív mezőgazdasági termelés a felelős az aggasztó mutatókért.

A Nature című folyóiratban publikált tanulmányukban a szakemberek paradigmaváltást sürgetnek a földhasználati szokásokban a lepkék, bogarak és repülő rovarok természetes élőhelyeinek megóvása érdekében olvasható a BBC hírportálján.

A kutatók 2700 különböző fajba tartozó több mint egymillió rovarra és pókra vonatkozó adatokat gyűjtött be három németországi régió több száz füves területéről és erdőségéből 2008 és 2017 között.

Eredményeik jelentős csökkenést mutattak a fajok sokszínűségében és egyedszámában a füves területeken és az erdőkben egyaránt, a változás legfőbb oka pedig legalábbis a füves területeken az intenzív mezőgazdasági termelés.

Több közelmúltbeli tanulmány is bizonyos rovarfajok, például a háziméh jelentős hanyatlásáról számolt be, különösen a fejlett gazdaságú országokban. Más rovarok ugyanakkor, úgy mint a házilégy és a csótány felemelkedőben vannak. A rovarok hanyatlásának általános okaként a mezőgazdasági termelést, a rovarirtó szerek használatát és a klímaváltozást jelölik meg a kutatók.

A mostani vizsgálat megerősíti, hogy bizonyos rovarfajok a kihalás felé tartanak.

A Müncheni Műszaki Egyetem munkatársa, Sebastian Seibold szerint egyre világosabbá válik, hogy a rovarok pusztulása a különböző mezőgazdasági gyakorlatokkal áll összefüggésben.

A tanulmányunk megerősíti, hogy a rovarok eltűnése létező probléma, és talán jóval szélesebb körű, mint azt korábban véltük, tekintve, hogy például az erdőségek rovarpopulációi is hanyatlanak

mutatott rá a szakember.

Hozzátette: úgy gondolom, aggodalommal kell tekintenünk arra a jelenségre, hogy a csökkenés nem csupán az intenzív termelésnek kitett területeket érinti, hanem a védetteket is, vagyis azok a térségek, amelyekre a biológiai sokféleség őrzőiként tekintünk, valójában már nem képesek ellátni a feladatukat.

A rovarok megfogyatkozása jelentős hatással van az egész ökoszisztémára, mivel táplálékként szolgálnak sok madár, kétéltű, denevér és hüllő számára, továbbá központi szerepet játszanak a növények beporzásában.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!