szigorúan napszemüvegben

2019.08.05. 22:00

Sokkot kapott az anyuka, miután végzett szemöldökével a kozmetikus

Az Egyesült Királyságban élő Colline Rees családjával együtt Tenerifére ment nyaralni, ám a közel 1,2 millió forintos vakáció igazi katasztrófa lett, így félresikerült szemöldök gyantázás miatt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: bissun

„Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek.

A barátaim szerint úgy festek, mint egy Angry Birds figura”

- írta ki a nő egy friss fotó alá az egyik közösségi oldalra. „Nagyon vártuk ezt a nyaralást, mert eddig mindig Walesben üdültünk. Szóval rettentő boldog voltam, hogy végre elutazhattunk máshová. Keményen kellett dolgoznunk azért, hogy ideutazhassunk, de teljesen elrontották”– fakadt ki az asszony, aki kamaszkora óta egy ritka betegségben szenved, melynek következtében csak nagyon lassan nő a haja és a szőrzete – szemlézte a Mirror cikkét a Diéta és Fitnesz.

A nyaralás előtti nap a 37 éves anyuka elszaladt a kozmetikusához, hogy picit megigazítsák a szemöldökét, ám csak egy tanuló ért rá, aki először teljesen letépte a gyantával a fél szemöldökét, majd borzalmas festéssel próbálta azt helyrehozni.

Colline érthetően sírva fakadt a kozmetikában, majd a nyaraláson csakis napszemüvegben volt hajlandó mutatkozni. Az eset még tavaly nyáron történt, ám Colline történetét csak most kapta fel a brit sajtó. Mint kiderült, közel 9 hónapba telt, mire a nő szemöldöke teljesen helyrejött.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!