a gyűrű ura

2019.01.12. 09:00

Szakítani akart, de annyira berúgott, hogy véletlenül megkérte a barátnője kezét

Alig kezdődött el az év, máris megvolt az év leglúzerebb lánykérése.

Forrás: Shutterstock

A következő történet megemésztéséhez bizony nagy levegőt kell venni. Egy férfi ugyanis ahelyett, hogy szakított volna a barátnőjével, akit jó ideje csalt, annyira berúgott szilveszter este, hogy megkérte a lány kezét, akit eredetileg dobni akart.

Minderről a Redditen alapján a Borsonline számolt be, ahol a következő kérdéssel fordult a netezőkhöz: vajon lemondhatja-e a dolgot és visszakérheti-e a gyűrűt, amit a lány ujjára húzott?

Mint leírta, egy ideje már volt viszonya egy kolléganőjével. Eredetileg neki vette a gyűrűt, és az ő kezét szerette volna megkérni, azonban annyira berúgott a szilveszteri bulin, hogy valahogy elragadta a hév, és szakítás helyett a megcsalt barátnő kezét kérte meg. A lány azóta mindenkinek beszámolt a lánykérésről, a Facebookra is kitette – ami persze jóval nehezebbé teszi az egész dolog visszacsinálását.

Nos, egy ilyen kalamajkából valóban nem lehet egyszerűen kikeveredni, még tapasztalt Redditezők segítségével sem.

A posztra kilenc nap alatt több száz hozzászólás érkezett. Természetesen igen sokan kétkedve olvasták a történteket. Lehet egyáltalán valaki ekkora lúzer? Többen egyébként elkeserítették a posztolót: az eljegyzést lemondhatja, de a gyűrűt nem kérheti vissza, az ugyanis ajándék. Az persze más kérdés, hogy ha mindezt elmondja a jegyesének, akkor az valószínűleg minden további nélkül hozzávágja az értékes ékszert.

Csak hogy ne legyen olyan egyszerű az ügy, a poszt (álnév mögé rejtőző) szerzője egy későbbi kommentben beszámolt a fejleményekről is: meggondolta magát, és belevág az esküvőbe. Rájött ugyanis, hogy barátnőjét/menyasszonyát jóval régebben ismeri, mint kolléganőjét, akivel viszonya volt. Az persze más kérdés, milyen tartós lehet egy olyan kapcsolat, ami ilyen méretes hazugságra épül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!