riasztó

2021.08.26. 14:51

Számottevően nőtt a járvány kezdete óta a túlsúlyosak aránya Magyarországon

Ekkora változás ilyen rövid idő alatt önmagában aggasztó, ám különösen nyugtalanító annak tükrében, hogy a túlsúly jelentős kockázati tényező a koronavírusos betegeknél.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Számottevően, hét százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon a koronavírus-járvány kitörése óta – állapította meg egy júliusban végzett felmérés.

A felnőtt lakosság 62 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a nők átlagosan négy, a férfiak három kilogramm karanténtúlsúlyt szedtek magukra 2019 óta – közölte ezerfős mintán végzett reprezentatív mérése következtetését a PeakShop.hu csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, ekkora változás ilyen rövid idő alatt önmagában aggasztó, ám különösen nyugtalanító annak tükrében, hogy a túlsúly jelentős kockázati tényező a koronavírusos betegeknél.

A kutatás a testtömegindexet (BMI) használta az összehasonlítás alapjául, ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott testsúlyosztályozás szerint hasonlították össze a 2019-es európai lakossági egészségfelmérés adataival.

A túlsúlyosak hányada a nők körében 33 százalék, amely 3 százalékponttal több, mint 2019-ben volt. Az elhízottak aránya 2 százalékponttal 25 százalékra emelkedett. A férfiak között 2 százalékponttal csökkent a túlsúlyosak aránya (39 százalék), miközben az elhízottaké ugyanennyivel nőtt (28 százalék). Bár a nők körében jobban emelkedett az elhízottak és a túlsúlyosak aránya, a férfiak között így is lényegesen, közel 10 százalékponttal magasabb ez a mutató.

Mező Mónika étrendkiegészítő szakértő, a kutatást végző cég vezetője szerint a nyilvánvaló tényezők, így a kevesebb fizikai aktivitás és a beszűkült sportolási lehetőségek mellett két alapvető ok húzódik a karanténtúlsúly mögött.

Ha nem lehet közösségbe menni, az emberek nehezebben veszik rá magunkat a mozgásra és kevésbé tartanak mértéket. Másrészt sokak számára az evés volt az első számú stresszcsökkentés és örömforrás a karantén alatt – közölte.

A korral nő a túlsúlyosak és az elhízottak aránya az egyes korcsoportokban. Míg a 18-39 éves korosztály 27 százaléka túlsúlyos és 15 százaléka elhízott, a 40-59 éveseknek már 37 százaléka túlsúlyos és 31 százaléka elhízott. A 60 év felettiek körében 44 százalék a túlsúlyosak aránya, az elhízottaké pedig 34 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!