Ország-világ

2021.10.03. 12:08

Szombat estig több mint 850 ezren vettek részt a vadászati világkiállításon (videó)

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nyolcadik napján csaknem 55 ezren látogattak ki a Hungexpóra, ezzel a központi helyszín látogatottsága már átlépte a 180 ezret, szombat estig összesen már több mint 850 ezren vettek részt a rendezvénysorozaton, amely vasárnap egyebek mellett Szarvasbőgő Európa-bajnoksággal, a FeHoVa PLUSZ kereskedelmi vásár zárónapjával várja az érdeklődöket – közölték a szervezők közleményben

Budapest, 2021. szeptember 29. Érdeklõdõk az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nemzetközi csarnokában a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 29-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A közlemény szerint a Fátyol Iskolaprogram első öt napján több mint 16 ezer diákot láttak vendégül – a programra hétfőn újabb 4000 diák érkezik.

A vasárnapi programok közül a közleményben kiemelték a zárónapjához érkezett FeHoVa PLUSZ horgászati, vadászati és természetbarát kereskedelmi vásárt, amelyet már az első három napján is rendkívüli érdeklődés kísért. Szintén vasárnap rendezik meg a Szarvasbőgő Európa-bajnokság fináléját, valamint a világkiállítás kísérőrendezvényének, a Nemzeti Vágtának döntőit.

A Kincsem Parkban vasárnap délelőtt a Történelmi Lovas Egyesület látványos bemutatóját, agarász-, solymász-, elöltöltő fegyveres- és vadászíjász-bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők, majd a D pavilonban a Szarvasbőgő Európa-bajnokság döntőjét. A díjakat Kovács Zoltán kormánybiztos adja át. Ugyanitt folytatódik a kutyás mesterkurzus.

Délután a Vadász talk show vendége Kemény Dénes, a világkiállítás nagykövete, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány lesz, majd bemutatják Fekete István Tüskevár című művének színpadi adaptációját.

A D pavilon színpadi programját Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt előadása zárja.

Az A pavilon nagyszínpadán, a World Conservation Forum keretében Calum Nicholson kutató az éghajlatváltozás társadalmi következményeiről, majd Kovács Lázár séf a vadgasztronómiáról, Drexler Dóra és Nobilis Ágoston az ökológiai gazdálkodásról, Várkonyi Gábor és Czikora Tamás a mobilitás jövőjéről tart gondolatébresztő előadást.

Az F pavilonban egész nap agarászok, solymászok és állataik várják a látogatókat. Az érdeklődők tartalmas előadásokon ismerkedhetnek meg a különböző hagyományos vadászati módokkal, továbbá a nap folyamán látványos beltéri sólyomröptetéseknek is szemtanúi lehetnek.

A Hősök terén folytatódnak a világkiállítás egyik kísérőeseményének, a Nemzeti Vágtának a futamai. A sportprogramok mellett számos magyar kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi hagyomány is megelevenedik az Andrássy úti Vágtakorzón.

A kaszói vadasparkban is folytatódik a Nemzetközi Véreb Fővizsga, Soponyán pedig a Magyar Vizslák Világszövetségének főtenyészvizsgája.

Vásárosnaményben vadászkutyás bemutatóval várják az érdeklődőket, délután A védett természeti területeken folytatott csapdázási tevékenységek címmel tart előadást Csirmaz Imre, és a vadászkutyák hazai helyzetéről tartanak szakmai konferenciát, majd a Voice and Brass koncertezik a nagyszínpadon.

A Hungexpóra érkezőknek a szervezők továbbra is a közösségi közlekedés használatát javasolják. „Mindenkit kérünk, hogy indulás előtt a világkiállítás honlapján tájékozódjon a kijutási lehetőségekről” – fogalmaznak. Az autók feltorlódásának megelőzése érdekében a rendezvény 20 napja alatt a Hungexpóra vezető Albertirsai út nem közelíthető meg személygépkocsival. A világkiállításra való zökkenőmentes kijutáshoz a fenntarthatóságot és a környezet védelmét előtérbe helyezve számos lehetőséget biztosítanak.

Díjmentes a kijutás a Volánbusz által biztosított elektromos autóbusz-járatokkal, amelyek öt útvonalon közlekednek naponta 8 és 20 óra között.

Részletek a programokról, a belépőjegyekről és megközelítési lehetőségekről a https://onewithnature2021.org honlapon olvasható – közölték a szervezők.

Borítókép: érdeklődők az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nemzetközi csarnokában a budapesti Hungexpón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!