Időszámításunk előtt

2020.06.23. 07:28

Vérfertőző dinasztiák nyomaira bukkantak írországi sírépítményekben

Ötezer éve élt vérfertőző dinasztiákra és a Down-kór legkorábbi ismert nyomára bukkantak írországi sírépítményekben.

Forrás: Shutterstock

Írországban számos hatalmas sírkamra úgynevezett passage tomb található, amelynél a szegélykövekkel kirakott földhalom belsejébe hosszú járat vezet.

Az építmények az időszámításunk előtti 4. évezredből származnak, tehát régebbiek, mint az egyiptomi, gízai piramisok.

A leghíresebb az időszámítás előtt 3200 és 3000 között emelt, a szigetország keleti részén, Dublintól északra lévő newgrange-i sírhely, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. A mintegy 90 méter átmérőjű sírt úgy alakították ki, hogy a fény a téli napforduló idején napfelkeltekor a húsz méter hosszú járaton keresztül éppen a kamra belsejében található oltárra esik. Newgrange nagyjából 500 évvel régebbi, mint az angliai Stonehenge.

A síremlékek építtetőiről eddig nagyon keveset tudtak a szakértők. Most azonban Daniel Bradley, a Trinity College Dublin genetikusa vezetésével egy kutatócsoport 42 ember különböző sírokból származó maradványainak genomját, valamint a sziget két, korábbi korokban élt lakójának örökítőanyagát elemezte.

Az eredmények szerint a sziget különböző régióinak különböző nagyméretű sírjaiban Newgrange mellett az északnyugaton talált Carrowkeelben és Carrowmore-ban egymással távoli rokonságban lévő embereket temettek el.

Ez egy hatalmas, szerteágazó rokoni csoportnak tűnik, amelynek legalább egy fél évszázadon át volt hozzáférése az elit temetkezési helyszínekhez a sziget több régiójában

állapította meg Lara Cassidy, a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

Különösen sok információval szolgált ennek a csoportnak egy Newgrange-ben eltemetett tagja, egy férfi, akinek szülei elsőfokú rokonok voltak, tehát testvérek vagy egymás közvetlen leszármazottjai. Az ilyen vérfertőző kapcsolatok a világban szinte mindenütt tabunak számítanak, kivéve bizonyos uralkodói dinasztiákat, ahol ily módon akarták biztosítani a család hatalmát. Hasonló, de főként fiatalabb példákat találtak már az ókori Egyiptomban és az inkáknál is.

Ezeknek a temetkezési formáknak a presztízse szélsőséges hierarchiáról árulkodik, melyben az elit számára az egyetlen méltó partnert a családtagok jelentették

hangsúlyozta Bradley.

Az emberi maradványok izotópiás elemzései szerint a sírokban eltemetettek sok húst és állati terméket fogyasztottak, ami a kutatók szerint jólétről árulkodik.

A kutatás során az Írország nyugati részén lévő poulnabrone-i sírban egy fiú maradványainál felfedezték a Down-szindróma valaha talált legkorábbi bizonyítékát.

Ez a sír mintegy 5500 éves, tehát a lelet 4000 évvel régebbi, mint az eddigi legkorábbi, a 21-es triszómiára utaló lelet.

A kutatók emellett az adatok alapján arra is következtetnek, hogy a sziget korábbi lakóit, akik vadászatból és gyűjtögetésből éltek, szinte teljesen elnyomta a mintegy 6000 évvel ezelőtt érkezett földművelő populáció. Az újonnan érkezettekkel létrejött a következő évszázadokban az a hierarchikus társadalmi forma, amelyről a nagy síremlékek árulkodnak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!