Életmód

2014.07.27. 08:00

Babát a kellő időben

A katolikus egyház sem a hormonális fogamzásgátlást, sem a lombikbébi programot nem tartja elfogadhatónak. Mindkettő helyett a Creighton módszert javasolják, melynek alkalmazásához nagyon sok nem hívő házaspár is előszeretettel folyamodik.

Tersztyánszky Krisztina

Ma már Magyarországon és Szombathelyen is elérhető ez a családtervezési módszer, amely mind a rég áhított baba megfoganásában, mind a nem kívánt terhesség elkerülésében segítségére lehet a pároknak. A női test működésének megfigyelésén alapuló modell még ennél többre is alkalmas: segíti a nőgyógyászati betegségek gyors diagnosztizálását, figyelmeztet a hormonproblémákra, a klimax előjeleire, sőt a fenyegető vetélésre is.

Országosan hat, Szombathelyen két szakember vállalkozott eddig, hogy elsajátítsa és oktassa a modellt. Egyiküket, Déri Viktória védőnőt kértük meg, hogy magyarázza el a modell lényegét.

– A Creighton táblázat pontos vezetésével a párok saját termékenységük szakértőjévé válhatnak – magyarázza Viki. – Az érdeklődők egy közös bevezető előadást hallgatnak meg, utána pedig már egyéni konzultációkon zajlik az oktatás. A termékenységi táblázat vezetésének megtanulása időt, szorgalmat és kitartást igényel. A biológiai jelek pontos megfigyelésével, az egységes rövidítések alkalmazásával néhány hónap alatt pontosan kirajzolódik, hogy melyek a fogamzásra alkalmas napok és melyek nem.

Déri Viktória Creighton modell oktató rendszeresen konzultál Feltznerné Fehér Erika kismamával. Fotó: Tersztyánszky Krisztina

Viki, természetesen névtelenül, kitöltött táblázatot is mutat, amelyen piros és zöld matricák, illetve különböző színű babák jelzik a női test ciklusainak változásait. Tisztán látszik, hogy nem úgy van, ahogy a legtöbben képzeljük: még látszólag rendszeres menstruáció mellett sem menetrendszerűen, középen jönnek el a fogamzásra alkalmas napok! Néha előbb, néha később, de előfordul olyan is, hogy a sikerrel kecsegtető babaikon egy hónapon belül többször is felbukkan a táblázaton. Az már csak a modellt alkalmazó páron múlik, hogy a táblázatban jelzett termékeny vagy terméketlen napokon élnek-e házaséletet.

– Az amerikai tudósok által kidolgozott modell az alapja a NaProTechnológiának, azaz a természetes foganást elősegítő technológiának – tudjuk meg. – A NaPro szellemisége a meddőséget nem diagnózisnak, hanem tünetnek tekinti, amely egy krónikusan fennálló állapotra figyelmeztet. A táblázat vezetése segíti a kóros állapot diagnosztizálását, s ennek gyors, célzott kezelése után általában már nincs akadálya a fogantatásnak.

Viki írországi statisztikával támasztja alá az elhangzottakat: ott 1998 óta több, mint 1500 gyermek született meg a módszer segítségével. Több száz olyan pár is szülővé válhatott, akik korábban sikertelen beültetéseken vagy vetélések sorozatán estek át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!