Életmód

2014.08.09. 19:40

Jurták és sátrak között

Szentgotthárd – A történelmi napokra a Pro Natura St. Gotthard, a Pronas is kitelepült egy sátorral a hunok és a törökök közé.

Bajdó Bettina

1664. augusztus 1-jén a keresztény seregek győzelmet arattak Szentgotthárdnál a kor egyik legerősebb hadseregét felvonultató törökök ellen. 350 évvel később, a Szentgotthárdi Történelmi Napok során emlékeztek a korabeli eseményekre, változatos programok kíséretében. A Pronas is kitelepült egy sátorral a honfoglaló magyarok jurtája és a törökök sátrai közé, hogy a fesztiválra látogatók között hirdesse: „Élj a helyi lehetőségekkel!”.

Azért látogattak a fesztiválra a Pronas lelkes aktivistái, hogy hirdessék: „Élj a helyi lehetőségekkel!” (Fotó: Pronas)

A kitelepülés célja a helyben lakók közösségének erősítése volt helyi természeti és tárgyi értékek bemutatásával. Továbbá célként tűzték ki a helyi termékek fogyasztásának ösztönzését és a fenntartható életmód szellemének és gyakorlatának a megismertetését. Tablók, szórólapok segítették az érdeklődőket, akik próbára tehették ismereteiket egy Totó kitöltésével, amivel sorsoláson vehettek részt: a szerencsések egy környékbeli fazekas termékeit, illetve egy városi kerékpárt vihettek haza. A gyerekeket különböző készségfejlesztő játékokkal várták, ennek nagy sikere volt. A kitelepülés alatt az aktivisták rengeteg emberrel beszélgettek a környezet megóvásáról, a helyes életmódról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!