Hó, várakozás és egy síléc - Szabó Gyuri bácsi régi karácsonyai

Éppen csak belép az aulába, és szinte egy szempillantás alatt körbeállják a tisztelői: ismerős és ismeretlen emberek, gyógyultak és gyógyulni vágyók, betegek és egészségesek, akik a füvesembernek nem csak a teáit, de a szavait is isszák. Mert tudását, tanácsait, tetteit, az egész életét hitelesnek tartják.

Gyuri bácsit a kávézó egyik csendes asztalánál kérem, hogy meséljen a Vas Népe olvasóinak.

A várakozás és a hó: ez a két dolog jut eszébe először a régi karácsonyokról, mondja, és meglehet, gondolatban ott jár Miskolcon, a Bojtár tanya mögött, ahol régi teleken mindig összegyűltek a gyerekek síelni, szánkózni. Mert akkoriban volt hó, és mert akkoriban a gyerekek nem a számítógép monitorját bámulva, nem csodatelefonokkal a kezükben ültek a szoba sarkában, hanem együtt múlatták az időt a jó levegőn. Hallgatom, ahogy a régi decemberekről mesél, és látom magam előtt a kipirult arcú, okos tekintetű fiút, amint először szíjazza fel a lábára a fa sílécet, amit a Jézuska hozott. Ez a síléc volt az egyik legkedvesebb ajándék, legalábbis így emlékszik Gyuri bácsi.

Fotó: Unger Tamás

- Olyan volt, mint egy hordódonga, magyarázza, nehogy valami komoly lécre gondoljunk, és közben a szemével is nevet. Hatan voltak testvérek, a karácsonyfa alá rendszerint praktikus vagy kézzel készített ajándékok kerültek, meleg zoknik, a lányoknak csuhébabák, hát, ezért volt olyan nagy csoda az a síléc...

Szeretet és meghittség járta át a házukat, karácsonykor különösen. A szenteste, az ajándékozás, az éjféli mise, a rokonjárás karácsony első napján, a templomi misék, az ünnepi finomságok, a töltött káposzta, a bejgli... Milyen érdekes, a karácsonyi étkek mindegyikébe kerül valami (dió, szilvalekvár, mák), aminek varázsereje van... És persze a hús!

- Minden esztendőben disznót öltünk, de év közben egy héten egyszer volt húsétel, a többi napon főzelékek és tésztafélék kerültek az asztalra. Karácsonykor viszont minden nap hús volt - a gyerekek nagy-nagy örömére - mondja.

- Mi, mint a gyerekek általában, állandóan éhesek voltunk. Emlékszem, amikor édesanyám megkente a zsíros kenyereket, hatan nyúltunk érte, és aki legelőször nyúlt, azé lett a legnagyobb. Hamar kialakult a szemmértékünk...

Kérdezem, hogy szólította-e őt valaki - akárcsak egyszer is - Szabó úrnak, legalább egy hivatalban, ügyintézés közben, mire elmosolyodik: nem emlékszik ilyenre. Igen, ő az okmányirodában is Gyuri bácsi.

És hogy elbírja-e ezt a nagy-nagy szeretetet, ami sok-sok éve árad feléje, bármerre jár? Örül neki, de azt mondja, annak legalább annyira, hogy az emberek újra visszatalálnak a természetes, régi gyógymódokhoz. Meg annak, hogy ezt felsőbb szinteken is kezdik komolyan venni - ezt jelzi a 2003-ban kapott Magyar Örökség díja is, meg az is, hogy az országban szaporodnak a gyógynövénykertek. Van is miért iparkodni, hiszen három évtizeddel ezelőtt az évi 150 ezer tonna kivitellel Magyarország a világ második legjelentősebb gyógynövényexportőre volt.

Kérdezem, mit tanácsol nekünk most, az év végi számvetés és az újévi fogadkozások idején.

- Végig kell gondolni, hogy mit csinálunk, mivel kötjük le magunkat, mivel töltjük az időt - válaszolja, de nem oszt tanácsokat, nem mondja, hogy ne üljünk annyit a tévé, a számítógép előtt, hogy olvassunk helyette, inkább felemlegeti a régi kristálydetektoros rádiót, és szeretettel idézi fel egykori tanító nénijét, Ada nénit, aki, ha jól viselkedtek, jutalomképpen az Egri csillagokból olvasott fel az osztálynak.

És hogy mire figyeljünk még? A bükki füvesember azt mondja, elsősorban önmagunkra. Ne higgyük, hogy nekünk semmi sem árthat. Menjünk el orvoshoz, akkor is vizsgáltassuk meg magunkat, ha úgy érezzük, nincs semmi bajunk. Másnem azért, hogy bezsebeljük a dicséreteket. Mint például ő, akinek 87 évesen is tökéletes a vérnyomása, és akinek - az orvosa szerint - a huszonévesek is megirigyelhetnék a szívét. Ami pedig a közelgő ünnepeket illeti: legyünk együtt a szeretteinkkel. Így tesz ő is: karácsonyra Svájcban élő lánya, Zsuzsa és a Brüsszelben jogászként dolgozó nagyobbik unokája, Panni is hazajön. Zsófi unokája pedig év közben is mellette van, ő Gyuri bácsi "jobbkeze", és most már bátran leírhatjuk: az utódja. Mert szerencsére van, aki továbbvigye az egykori javasasszony, Bori nagymama tudását.