Életmód

2016.01.30. 13:40

Tudta, hogy az agave szívéből készül a legfinomabb tequila, és a tévhittel ellentétben nincsen benne kukac?

A bulik kihagyhatatlan, minőségi kísérője a tequila, amiből a száz százalék kék agavéből készült fajta az egyik legtisztább és legnemesebb mexikói ital. Fogyaszthatod sóval és lime-mal, vagy ihatod színes koktél alapanyagaként is, de ha a tradíciókat követed, csakis önmagában kortyolod.

vaol.hu

Egyesek úgy gondolják, a mexikóiak kedvenc itala az agave leveléből készül, pedig valójában a növény 30-75 kilogrammos szívét használják fel hozzá. A Red Lemon Media közleménye szerint az igazi tequilát kizárólag kék agavéből főznek, ami az alapanyagot betakarító munkásokról kapta a nevét. A jimadore-ok fanyelű, körkörös pengével ellátott coa de jima-val aratják a pinat, vagyis az agave szívét, amit ezután megfosztanak a leveleitől. Az agave szívéből végül főzéssel nyerik ki a nedvességet, amit erjesztenek, majd lepárolnak a tequilához. Külön érdekesség az is, hogy a kék agavét legalább nyolc évig kell növeszteni, hogy kellően megérjen a legfinomabb ital készítéséhez.

Vannak, akik az üveg alján úszkáló kukaccal azonosítják a tequilát, pedig a valódi, kék agavéból készülő italban a növényi párlaton kívül semmi más nem található. A gusano - ami egy agavé növényen élő lepkefajta lárvája - csupán marketingfogás, és többnyire a tequila társát, a mezcalt népszerűsítik azzal, hogy kukacot tesznek a palackba.

A tévhitekkel ellentétben nincs tudtamódosító hatása sem. A huszadik század közepén a tequila értékesítése megcsappant, miután a Kaliforniában élők azt hitték, tudatmódosító hatása van. Valójában a mezcalt keverték össze a ténylegesen pszichoaktív meszkalinnal, ami a pejot nevű kaktusz alkaloidja.

Bár kevesen tudják, de gyémánt is készíthető belőle. A Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem fizikusai rájöttek, hogy készíthetnek mesterséges gyémántot az italból. Sajnos a szintetikus gyémántok túl kicsik ahhoz, hogy ékszerbe kerüljenek, viszont elektronikai és ipari célokra tökéletesen felhasználhatók.

Kiderült az is, hogy egy üveg az alkoholból akár évekig is eláll a bontatlan palackban, felnyitás után azonban körülbelül két hónapon belül ajánlott elfogyasztani. Az oxidáció és párolgás ugyanis minőségromlást okoz, és éppen a jellegzetes agavé profil tűnik el az italból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!