Az idő nem számít - Horváth Nikoletta jegyzete

Elmesélte, hogy a testvérei Körmenden élnek, s évente néhányszor meglátogatja őket. 71 éves, szabadidejében rejtvényt fejt, olvas, sőt a biciklizéstől sem retten vissza. Nem mellesleg pedig a családi találkozásokra minimum hat órát utazik, legalább három féle járművön. „A távolság nem számít - mondta nekem ragyogó hangon, - a lényeg a szeretet, ami összetart minket."

A vagon a hajnali időponthoz híven viszonylag csendes zümmögéssel telt meg. Egy csapat fiatal, épp történelemversenyre készülve zötyögött Pestig. Nyomkodták a telefonjukat, chateltek, lájkoltak... Mi pedig továbbfűztük a szógombolyagot a megismert utastársammal. Elmesélte, hogy fiatalabb korukban, amikor még a telefon nem nőtt a kezekhez, bizony levelezve tartották a kapcsolatot a testvéreivel. Manapság persze jó szolgálatot tesz a mobiltelefon, de alig várják azokat az együtt töltött heteket, amelyeket a távolság leküzdése után a magukénak mondhatnak. „És Te? - kérdezte tőlem, - mi járatban Győrben?" Elmosolyodtam. A barátaimhoz tartottam. A távolság nálunk sem akadály. Egyikőjük például Budapestről autózott le, hogy néhány órát közösen élhessünk meg. Pár havonta felülök a gőzösre, hogy a távolabbi, ám szívemnek kedves emberekkel találkozhassak, beszélgethessek. Előfordult már olyan, hogy pár órányi élményért fél napot töltöttem zötykölődve, de nem zavart. Mert ahogy a távolság, úgy ez sem lényeges, hogyha a szeretet hajtja az embert.

A fizikai táv mellékes. Az idő sem számít. Sokan vagdalkoznak azzal, ha a kapcsolataik elsekélyesedéséről van szó, hogy ritkán tudtak beszélgetni a másikkal, vagy alig szántak egymásnak, egymásra perceket. Pedig alapvetően nem a mennyiség az elsődleges - az időben sem-, hanem a minőség. Vannak olyan mementók mindannyiunk életében, amelyek gyakorlatilag pár másodpercet ölelnek csak fel, de a lelkünkben hatalmas teret nyertek.

A lelki távolság - na igen, az már gond, probléma. Lehetünk egymás mellett nap nap után, ha a belső rezgéseink még csak párhuzamban sincsenek, akkor minden elveszett. A lelki távolság az az áthidalhatatlan szakadék, amelyre nincs megoldás. Az a kanyon, ami felett nem vezet út, és csak a mély sötétség vár ránk. A szívek vájta űrt nem lehet leküzdeni sem vonattal, sem levéllel, sem telefonbeszélgetéssel.
De a „kézzel fogható", térképen jelölhető kilométerek mindaddig mellékesek, amíg az ölelkező lelkek segítik egymás boldogulását. Ezen a szinten más jelentést kapnak a táv, az idő, a homokóra szemcséi.... Minden szubjektív lesz, s valójában egyik sem számít: csak az összekötő, egyben tartó szeretet.