Életmód

2016.07.01. 18:15

Veled vagyunk

Egyházasfalu - Falufutásnak nevezték el, de ma már jönnek az emberek biciklivel, rollerrel, lóval. A lényeg az üzenet: veled vagyunk, nem vagy egyedül.

Tersztyánszky Krisztina

Ki ne érezte volna még egy szeretett személy betegsége folytán a bénító tehetetlenséget? Ilyenkor az ember minden zsigerével igyekszik erőt adni a másiknak, éreztetni vele, hogy mellette áll, és bármit megtenne érte.

Aki teljesítette a távot, azt zsíroskenyér és lila hagyma várta Fotó: Biró Erzsébet

Valahogy így kezdődött hat évvel ezelőtt az egyházasfalui Szent Iván-éji falufutás hagyománya. Akkor valakiért futottak, és azóta is futnak minden nyáron a daganatos betegekért, a gyógyulásért.

Múlt szombaton ezúttal is megmozdult a falu apraja-nagyja, hogy a betegeknek erőt adjon a gyógyuláshoz. A nagy hőségben mintegy másfél száz falubeli gyűlt össze a keresztényi templomnál, hogy a hagyomány szerint megtegye az 5,6 kilométeres távot a Szent György-templomig és vissza. Voltak, akik valóban futócipőt húztak, míg sokan kerékpáron, vagy épp lovaskocsin veselkedtek neki az útnak, végig a két falurészen. A menetet a helyi önkéntes tűzoltók kocsija vezette fel, hátulján a már ismert Összefogással a daganatos betegekért! felirattal. A menet elején rendőrségi felvezetés, útközben frissítő hideg víz segítette a futókat, hogy mindenki épségben célba érjen.

Ki futva, ki két keréken indult a keresztényi falurész templomától

Akik megérkeztek, azokat finom keresztényi friss kenyér fogadta ausztriai pecsenyezsírral, lila hagymával. A résztvevők egy része este is együtt maradt, amikor tűzugrással emlékeztek a Szent Iván-napra.

- Sajnos minden évben felüti a fejét egyik-másik családban a betegség. A falufutással azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy mellettük állunk, ha kell - fogalmazott Sándor József, Egyházasfalu polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!