Életmód

2015.11.07. 11:07

A csiszoltan gyémántból igazi ékkő lett – A kiváló úszó, Hetyei Erik a szombathelyi Neumann iskola büszkesége

Szombathely - A Neumann János Általános Iskola egyik hetedik osztályos tanulójában hihetetlen nagy kitartás és kötelességtudat munkálkodik. Hetyei Erik kiváló úszó, ám ezért sok áldozatot kell hoznia. A sikerek mellett holtpontok is vannak, ám családja és közvetlen környezete átsegíti a nehézségeken. Az egykori csiszolatlan gyémántból mára igazi ékkő lett.

Bajdó Bettina

Csapó Erzsébet igazgató elmondta, az, hogy valaki tehetséges, a véletlenek sorozata nyomán derül ki. A különféle feladatok megoldása közben, ha egy diák többször is jó eredménnyel szerepel, arra felfigyelnek a pedagógusok, és utána lehet célirányosan foglalkozni vele. Hozzátette, hogy az elmúlt időben a tanárok leterheltsége miatt csökkent a szakkörök száma, így nehezebb felfedezni a tehetséges diákokat. Az igazgató úgy látja, hogy a gyerekek is érdektelenebbek lettek, nincs bennük elég kitartás, lendület. Ám ők mindezek ellenére megpróbálnak rábukkanni a csiszolatlan gyémántokra.

Hetyei Eriket nem volt nehéz felfedezni, már alsó tagozatban is kitűnt a többiek közül az úszásoktatáson. A most hetedik osztályos fiú több éremmel is büszkélkedhet, életének nagy részét az úszás tölti ki.

- Szombathelyen születtem, kétéves koromban érkezett meg a családba az öcsém, akkor Kenézre költöztünk - mondja Hetyei Erik. - Már az óvodában is jártam úszásra, de nem volt annyira intenzív az oktatás. A Neumann János Általános Iskolában a mi korcsoportunkban vezették be először, hogy heti három alkalommal járhattunk úszni. Én nagyon szerettem, ezért is örültem ennek a lehetőségnek. Az orrmandula műtétem miatt egy-két évet ki kellett hagynom, de amint lehetett, újra az uszodában voltam. Az edző azt mondta, hogy lát bennem lehetőséget és jó lenne, ha az iskolai foglalkozáson kívül is járnék edzésekre.

Hetyei Erik barátaival Baráth Dáviddal, Johan Lebentével és Viniczay Gáborral az iskolai szünetben

Eriket szülei mindenben támogatták. Így, amikor a fiú úgy döntött, hogy vállalja az úszó-edzéseket, akkor is mögé álltak. Ez nem kis áldozatot jelentett tőlük, hiszen naponta voltak és vannak ma is edzések.

- Az iskolában hetente háromszor jártunk úszni, én mellette minden nap négytől este fél hétig edzésen is voltam - folytatja Erik. - Nagyon nehéz volt mindezt egyeztetni a tanulással, ám az edzőm egyre ügyesebbnek ítélt meg, így jutottam el az első versenyemre. Bevallom, sok mindenre nem emlékszem. Viszont ráéreztem a versenyek ízére, és utána szinte kéthetente megmérettetésekre jártam. Az ötödik osztályban elértem az edzéseken a legfelső szintet, ám ekkor változás következett be.

Eriknek onnantól fogva reggel is kellett edzésre járnia, ez azt jelentette, hogy hat órára már az uszodában kellett lennie. Plusz délutánonként kettőtől ismét úsznia kellett. A fiatal fiúnak nehéz volt megszoknia a korai kelést, egy idő után elvesztette a lelkesedését, saját szavaival élve, olyan lett, mint egy zombi.

- Megtorpantam és egyáltalán nem kívántam az edzések gyötrelmeit fűzi hozzá a fiatal fiú. Egy vérvétel után bedagadt a kezem, s az edzőm az mondta, hogy hagyjak ki pár alkalmat. Megtetszett az edzések nélküli lét, ám az úszás hiányzott. Megegyeztünk abban, hogy elhagyjuk a reggeli edzéseket és visszatérünk a délutániakhoz. Így országos bajnokságon, 1500 méteren kilencedik lettem. Szombathelyen volt egy nemzetközi verseny, amelyen a korcsoportomban, összetettben harmadik lettem. Ezt követően a kelet- és közép-európai versenyen, Münchenben többször is a dobogóra állhattam, nagyon jó érzés volt. A legjobban a gyorsúszást szeretem, a példaképem Hosszú Katinka. Nagyon szeretek úszni, ám vannak olyan versenyek, ahol nem sikerül úgy teljesítenem, ahogy szeretnék. Ez elbizonytalanít, de fel kell állnom. A nagymamámtól nemrég kaptam egy cetlit, melyen azok a mondatok vannak, amiket Hosszú Katinka is felolvas magának az edzések előtt. Két kérdés van rajta, hogy mi a cél és mit akarok elérni az edzéssel! Nagyon motiváló, ha megfogalmazom rá a választ. Ez átlendít a holtponton. Nemrég új edzőm lett, vele nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, már készülök egy újabb nemzetközi korosztályos versenyre, melyet nyáron, Kínában rendeznek meg. Addig nagyon keményen kell edzenem.

Erik élete nem a szokványos fiatalok élete. Este hat és fél hét körül ér haza, hétig tanul, majd vacsorázik, és ismét a tankönyveket bújja. Csak 10 perc szabadideje marad hét közben, ám azt mindig kishúgára szánja. A barátai egyben az edzőtársai is, így otthoni szabadidejét családjával és néha számítógépezéssel tölti. Szombaton reggel is edzésre jár, utána tanul, így az alvást vasárnap pótolja be. A fiúban hatalmas kitartás és kötelességtudat munkál, s családja mindenben segíti. Edzést nem hagy ki, csak ha muszáj. A jövőre nézve is konkrét tervei vannak, edző és egyben tanár szeretne lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!